Franchise alapfogalmai

dátum 2007-03-12 idő 16:44

Megszívlelendő lehet hazánkban is

Amikor 2005. októberében hazatért a 11 hónapig tartó iraki szolgálatból, John Reid õrmester arra eszmélt, hogy egy kisebb vagyonra tett szert munkája kapcsán, és elhatározta, hogy ahelyett, hogy elherdálná azt, inkább saját üzleti vállalkozásba fekteti.

Ellátogatott egy New Jersey franchise kiállításra, ahol végül megvásárolt egy franchise-rendszert. Ezt követõen szerzett tudomást a Veterans Transition Franchise Initiative-ról, vagyis egy olyan, veteránoknak szóló lehetõségrõl, amely segítséget nyújt azoknak, akik saját üzleti vállalkozásba szeretnének kezdeni. Félreértések elkerülése végett a „veterán” szó nem feltétlenül idõs katonát jelent, hanem olyat, aki volt már valamilyen bevetésen. Ilyen veteránoknak tekinthetjük az Afganisztánban vagy Irakban szolgáló honfitársainkat is.

A “VetFran” –ként (veterán franchise) ismert program anyagilag kedvezõ kínálatai ösztönözték a veteránokat, hogy saját üzletbe vágjanak. Reid a VetFran segítségével 10%-ot takarított meg franchise-üzlete vásárlásakor, amely számára azt is jelentette, hogy az indulási költségekre nagyobb összeget fordíthat ezáltal.  

Az anyagi jellegû támogatás mellett, amelyet a VetFran-tól kapott, a program nem csupán ebbõl a szempontokból könnyítette meg a kezdést, de biztosított számára egy komplett tanácsadói hálózatot, amely segítségével sikerre vihette üzleti vállalkozását. Nagy segítséget jelentett számára, hogy bármikor, bármilyen problémával felhívhatta a VetFran szervezetét és azok mindig szívesen álltak a rendelkezésére.

Reid egy volt a több mint 600 veterán közül, akik a VetFran elõnyeit élvezhették, amikor franchise-hálózatba fektették pénzüket, mióta idõsebb Don Dwyer, a Dwyer Csoport alapítója 1991-ben elindította a programot. A VetFran veszített kezdeti lendületébõl, miután Dwyer 1994-ben elhunyt, de lánya, Dina Dwyer Owens felélesztette a szervezetet a 2001. szeptember 11-i new yorki terrorcselekmény után. Mára mintegy 200 olyan cég vesz részt a “Dwyer-program”-ban, amelyek egyébként a Nemzetközi Franchise Szövetség tagjai is. 

A VetFran azért alakult, hogy ezzel is tiszteletüket nyilvánítsák ki a veteránok nemzetért elkövetett szolgálataikért. 

A VetFran egyike annak a hatalmas program- és szolgáltatássorozatnak, amelyet különbözõ cégek, szervezetek, valamint magánszemélyek hoztak létre abból a célból, hogy támogassák a még aktív szolgálatot teljesítõ, valamint a már leszerelt amerikai férfiakat és nõket. Ezek a kezdeményezések fontos részletnek számítanak az “Amerika Támogat Téged” Védelmi Részleg programjában.

A szervezet meglátása szerint a veterán katonák nagyon kívánatos franchise-átvevõ jelölteknek számítanak, hiszen kiképzésük során nagy önfegyelemre tesznek szert, megtanulják, hogyan irányítsanak egy szerkezeti felépítéssel rendelkezõ rendszert, és megingathatatlanul hisznek a rendszer alapértékeiben. Ezek a jellemzõk mind fontosak, ha valaki egy franchise-rendszert kíván mûködtetni.

- Berka -



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

A know-how meghatározása
dátum 2012-12-14 idő 17:46

A "know-how" nem szabadalmaztatott tapasztalati információk olyan csomagját jelenti, amely a gyakorlat és a Franchise Rendszergazda ellenőrző vizsgálatának eredményeként jön létre és amely titkos (2), értékkel bíró (3) és azonosított (4).

Védjegy, márka, branding
dátum 2012-12-14 idő 17:45

A franchising termékek és/vagy szolgáltatások és/vagy technológia piacra juttatásának (marketingjének) olyan rendszere, amely jogilag és pénzügyileg különálló és független vállalkozások, a Franchise Rendszergazda (Franchisor) és Egyéni Franchise Vállalkozói (Egyéni Franchisee) közötti szoros és folyamatos együttműködésén alapul...

A franchise működési kézikönyv
dátum 2012-12-14 idő 17:43

A rendszergazdának át kell adnia franchise partnerei számára üzleti tudását (know-how), tapasztalatát, amelyet megfelelően dokumentálnia kell. Egy franchise kézikönyv elsődleges szerepe, hogy támogassa az átvevő üzleti vállalkozásának működését, megkönnyítse annak munkáját.

A franchise szerződés
dátum 2012-12-14 idő 17:41

Ahhoz, hogy Ön franchise átvevővé válhasson, jogi megállapodást kell kötnie a franchise átadóval. Ez az írásban foglalt megállapodás a franchise szerződés.A franchise szerződés három alapvető szempontot tartalmaz...

A franchise előnyei és hátrányai
dátum 2012-12-14 idő 17:36

Mi adja az alapvető motivációt egy franchise hálózathoz való csatlakozáshoz? A franchise-ban az átvevő nemcsak egy ismert márkanevet és egységes arculatot vesz át, hanem a rendszergazda kidolgozott üzleti modelljét, tapasztalatát, tudását, valamint hírnevét. Ez valódi garanciát jelent.