Hírek, aktualitások

dátum 2014-08-12 idő 10:49

400 sofőrrel bővíti állományát a Waberer’s

További 400 gépjárművezetővel növeli állományát a Waberer’s azt követően, hogy az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést.
 
A bővítést a flotta két éves átlagéletkorának fenntartását és kapacitás bővítését szolgáló, 1300 új szerelvény beszerzésére vonatkozó beruházás, valamint az egy szerelvényre jutó sofőrök arányának emelése teszi szükségessé. Ez utóbbi intézkedés – amely növeli a gépjárművezetők pihenésre fordítható idejét, javítva a munkavégzés biztonságát – éves szinten százmillió forint nagyságrendben jelent többletkiadást Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalatának.
 
 
A fejlesztés fedezetét a Waberer’s csoport 2014 első hat hónapjában elért, az elmúlt év azonos időszakához képest kétszámjegyű növekedése, valamint a fuvarozás bruttó költségfedezeti mutatója (gross margin) hasonló mértékű javulása teremti meg.
A jelenleg 3232 kamionszerelvényből álló flotta gépjárművezetőinek száma megközelíti a 4 ezret. A kamionpark az első hat hónapban a tavalyi év azonos időszakhoz képest 8,7 százalékkal nagyobb távolságot, összesen 202 millió kilométert tett meg Európa útjain. A legszigorúbb környezetvédelmi normáknak megfelelő vontatók 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása csaknem 3 százalékkal csökkent. A kamionok rakottsága 91 százalék feletti, ami 1,8 százalékos javulást jelent.
 

Waberer's hálózat

 
Folytatódik a Waberer’s vállalatok uniós hálózatának kiépítése. A Waberer’s France idén tavaszi párizsi megalapítását követően ősszel az Egyesült Királyságban, az év hátralévő részében Hollandiában és Olaszországban alapít cégeket Európa komplett rakomány specialistája. Feladatuk a megrendelők ország-specifikus igényeinek mind teljesebb kielégítése.
 
 
A Waberer's szlovákiai, romániai, lengyelországi, németországi és spanyol leányvállalatai egységes irányítás alatt végzik tevékenységüket, csakúgy, mint a franchise rendszerben leányvállalatként életre hívott 60-100 kamionnal dolgozó fuvarozói társaságok. Ezek továbbra is önálló gazdálkodó egységként működnek, de kizárólag a Waberer's International fuvarfeladatait teljesítik annak eszközeivel és logisztikai-informatikai irányításával.
A Waberer's International Zrt. Európa hatodik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata. 
 
Forrás: realista.hu; elelmiszer.hu
Kép forrása: iho.hu


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.