Hírek, aktualitások

dátum 2017-12-05 idő 10:00

A BITE bakery café nyerte el a 2017. év Széchenyi Vállalkozása Díjat

A 2015-ben indított kezdeményezés keretében idén már harmadik alkalommal osztott díjat a Gróf Széchenyi Család Alapítvány: két árbevételi kategórián túl innovációs, társadalmi felelősségvállalási és termelékenységi kategóriában.
Emellett a család különdíját, és egy elismerő oklevelet adtak még át a december 1-i ünnepségen.
 
500 millió forint éves árbevételt meghaladó kategóriában lett az Év Széchenyi Vállalkozása Díj birtokosa a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő Kft, mely a biztonságtechnika területén támogatja a kormányzati és vállalati ügyfeleit. 

500 millió forint alatti kategóriában a BITE Bakery Café üzemeltetője, a Crown Foods Kft. nyerte el az Év Széchenyi Vállalkozása Díját. 
A díjat a hálózat alapítói, Pólus András és Riffer Károly vették át.
 
A friss alapanyagból készülő egyedi termék portfólióval rendelkező BITE bakery café első egységét 2013-ban nyitotta meg a Nyugati pályaudvarral szemben. Az alapítók fő célkitűzése az volt, hogy adalékmentes alapanyagokból különleges ízvilágú termékeket hozzanak létre. 
Az elmúlt évek során a hálózat alapítói megismerték a vásárlói igényeket, s célul tűzték ki, hogy minél több ember számára, illetve több városban elérhetővé tegyék termékeiket. A hálózat első franchise egysége Budapesten nyitott meg, de rövidesen a nagyobb megyeszékhelyeken, Debrecenben, Szegeden, Pécsett nyitnak újabb kávézókat.
 
A Széchenyi–Bridge Díj a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Bridge Budapest Egyesület kezdeményezése. A tavaly alapított díjjal olyan, magyarok által alapított, három évnél nem régebb óta működő vállalkozásokat szeretnének évről évre elismerni, amelyek példaértékűek lehetnek a hazai vállalkozások körében. A díjazottat nemzetközi piaci orientáció, tudatos vállalati stratégia, átláthatóság, és nyitott vállalati kultúra kell jellemezze.
 
Idén ezen szempontrendszerek szerint a mobilalkalmazások fejlesztőit kiszolgáló szoftveréről híres Bitrise lett a kiválasztott. A Bitrise alig pár év leforgása alatt a startupokra jellemző lendületet is felülmúlóan tudott elérni eredményeket. A 2014-ben alapított cég 2015-ben már a Fiedler Capital magvető tőkéjéből építkezhetett. A világ egyik legjobb üzleti inkubátorprogramjában, a kaliforniai Y Combinatorban elsőként képviselhették Magyarországot 2017 elején. 
 
Innováció kategóriában részesült elismerésben a Mateking, melynek tabletre és telefonra is optimalizált e-learning megoldása segítségével 2017-ben már 55ezer regisztráló fért hozzá online középiskolai és egyetemi szintű matematika oktatáshoz.
 
Társadalmi felelősségvállalás kategóriában a Carpex Kft. lett 2017-ben a díjazott. Az épülettakarítással foglalkozó magyar cég kiemelt figyelmet fordít – részben megváltozott munkaképességű – dolgozói kiválasztására és képzésére.
 
A társadalmi felelősségvállalási kategória oklevelét Pólus Adrienn, a Thermotechnika - Crown Cool Kft. cégvezetője vehette át.
 
A Termelékenység kategória díjazottja a 3B System Hungary Kft. mely a személyiséganalizálás módszereit kutatva fejleszti értékesítés-támogató megoldásait.
 
A Széchenyi Család Különdíjat a szennyfogó szőnyegek és lábtörlők gyártásával és értékesítésével, valamint digitális nyomtatással foglalkozó Varga-Márfy Kft. kapta. A családi vállalkozás a fennállása óta végez karitatív munkát is, többek között alapítói egy speciális mentőcsapatnak.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.