Hírek, aktualitások

dátum 2014-11-17 idő 09:34

A DH 2014-ben is a MikulásGyár szolgálatában

„Ha egyvalamiből sosem elég, az a gyerekmosoly. Az ingatlanközvetítők év közben is sokat kapnak belőle, hiszen számtalan, az új otthon izgalmától átitatott mosolygós családdal találkoznak.” - írja a Duna House.
 
Vannak azonban olyan gyermekek, családok, akiknek nemcsak új otthonból, de mosolyból is csak kevés jut. A Duna House számára továbbra is fontos, hogy felelősséget vállaljon a rászorulók támogatásában, vagy, hogy egy-egy jó ügy érdekében szerepet vállaljon. A Fészek Gyermekvédő Egyesület gyűjtőakciója és a Vöröskeresztes véradás után a Duna House cégcsoport újra Európa legnagyobb karitatív kezdeményezése mellé állt; a Mikulásgyár támogatója és hivatalos felvevőpontja lesz 2014-ben.
 
 
„A Mikulásgyár évek óta a legkedveltebb és a legtöbb adományt gyűjtő karitatív kezdeményezés, ezért döntöttünk mi is a Mikulásgyár támogatása mellett.” - olvasható a DH weboldalán.
 
December 5. és 21. között a Mikulásgyár 56-ososk terén felépített helyszíne mellett országosan is megkezdődik a hátrányos helyzetű gyermekek részére a gyűjtés. Hogy mindezt segítsék, az ország 118 pontján - vagyis a Duna House irodákban is – lehetőséget biztosítanak az ajándékozni kívánt használt játékok és tartós élelmiszerek leadására.
 
 
„A Duna House több mint 1300 munkatársa, mint számtalan kiskrampusz izgalommal készül a gyűjtésre és várja irodáinkban az Ön látogatását is. Kérjük adományát cipősdobozban, nagyobb méretű felajánlásait pedig szintén becsomagolva hozza hozzánk!”
 
Forrás: dh.hu
Virtuális kiállító: Duna House Franchise Kft.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.