Hírek, aktualitások

dátum 2016-05-30 idő 08:05

A Reál Hungária - a minőségre fókuszál

A különböző vásárlócsoportok igényeire reagálva a frissáruk fókuszba állításával erősíti pozícióját a Lurdy házban található Reál prémium szupermarket.  A tíz éve nyitott áruház jelenéről és jövőjéről Lovas Ildikó, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. kiskereskedelmi vezetője nyilatkozott.

 

Mik a legszembetűnőbb változások az áruház életében a kereslet és a kínálat terén?

 

Bár a dolgozók nem fogadták osztatlan örömmel, visszaállítjuk az egy évvel ezelőtti nyitvatartási rendet, így áruházunk vasárnaponként is várja a vevőket. A vasárnapi zárvatartás ugyan nekünk nem tett rosszat, jellemzően hétfőre és szombatra koncentrálódott a forgalmunk. A házban dolgozók pénteken nálunk vásároltak be és kihagyták a vasárnapi nagybe­vásárlást.

A vevők nagy részét sikerült megnyernünk a zöldség-gyümölcs választékunkkal, illetve az állandóan friss húsáruval, a pékségben úgyszintén bővítettük a választékot. Több beszállító partnerünk közreműködésével egy teljesen új rendszert alakítottunk ki, folyamatosan sütünk pékárut délutánonként is és gyakran akciózzuk a péktermékeinket. Konkurencia folyamatosan lesz körülöttünk, árban és választékban azonban egyaránt versenyképesek vagyunk.

 

Változó piaci körülményekben nem volt hiány...

 

Az év végén lesz tíz éve, hogy a Lurdy ház földszintjén megnyitott a szupermarketünk. Akkoriban a Malév, valamint a Cora és Match áruházakat üzemeltető Provera központja is a házban székelt 800 fős létszámmal, ami meghatározó vevőkört jelentett a boltunknak. A cégek kiköltözése után nehéz időszak következett a házra: boltok zártak be, a látogatószám pedig rohamosan csökkent. S ez a szupermarket forgalmára is rányomta a bélyegét, hiszen törzsvásárlóink a Lurdy ház látogatóközönségének nagy része, a környék lakói, köztük sok nyugdíjas, és a bérlői személyzet.

A ház új vezetése nagyszámú látogatót vonzó rendezvények, konferenciák szervezésével fordított a kedvezőtlen trendeken és adott új lendületet a háznak. Mi pedig az egyre népszerűbb programok és a két éve megnyílt, éjjel-nappal működő, kiválóan felszerelt konditem látogatóit célzott választékunkkal csalogatjuk be az üzletünkbe, ezzel növelve a vevőszámunkat.

A sportos életvitelű vásárlók mindennapi igényeihez igazodva számos különlegességet vezettünk be: például a meglehetősen közkedvelt, ám kevés helyen elérhető tilápia halfilé éppúgy kapható, mint a biotermékek, magvak, reform élelmiszerek széles kínálata. Önálló részlegen helyeztük el a gluténmentes és laktózmentes termékeket.

 

Mennyire népszerű téma az egészségtudatosság?

 

Az üzlet koncepciójának és felépítésének legutóbbi átszervezésekor állapodtunk meg Rácz Józseffel, a Kert-Ész Klub Kft. vezetőjével az alföldi termelők által termesztett zöldség-gyümölcs kínálatot biztosító Vitamin Szalon megjelenítéséről az üzletünkben. A koncepció egyértelmű sikerét mutatja, hogy jelenleg is ez az egyik része az üzletünknek, ahova a vevők rendszeresen visszatérnek.

 

Mire kell figyelemmel lenni a fogyasztói szokások terén?

 

A vásárlóink még mindig árérzékenyek, persze ez országos szinten a teljes lakosságra is igaz. Ennek megfelelően szervezünk tehát akciókat. Csepelen is van egy kisebb területű prémium kategóriás üzletünk, a két boltra érvényes akciós újságunkat havi rendszerességgel jelentetjük meg. A tíznapos időszakokra nagyon sok promóciót szervezünk az üzletekben.

A vevők ezzel együtt üzletről üzletre járnak. A kedvezményes vásárlás lehetőségét keresve éppúgy elmennek a tőlünk nem messze levő Tescoba és a Sparba is.

 

Milyen gyakorisággal vásárolnak a törzsvásárlók?

 

Napi rendszerességgel jönnek hozzánk a visszatérő vevőink. Akció induláskor, főleg a tőkehús vagy zöldség-gyümölcs akció idején a nagy­bevásárlásaikat is nálunk intézik, ez jól látszik a tőkehús forgalmunkon is.

A nyugdíjas vevőktől az egészségtudatos vásárlókig széles vevőréteget kell kiszolgálnia áruházunknak. Épp ezért hangsúlyt helyezünk rá, hogy a mindennapi és a kiemelt igényű vásárlóknak ugyanúgy meg tudjunk felelni.

Ha a vevő az üzletben még épp nem kapható terméket keres, rugalmasak vagyunk a beszerzésben, hiszen nem fix választékkal dolgozunk. A szortimentünket valamennyi kategóriában úgy alakítjuk, hogy minden réteg megtalálja a kívánt választékot: a gyorsrizs mellett a jázmin- és barna rizsnek ugyancsak elérhetőnek kell lennie.

 

Milyen szezonális hatásokat tapasztalnak?

 

A különböző szezonális időszakokban, például húsvét és karácsony előtt 20-25 százalékkal magasabb a forgalom, mint az év többi részében. Mi is tapasztaljuk, hogy rövidülnek a szezonális időszakok, a vevők az utolsó napokra hagyják a bevásárlásaikat. A szezontermékek arányát azonban jelen­tősen növeljük, egy-egy kategóriában 50-60 termékféleséget érdemes tartani, hiszen ilyenkor nagy mennyiséget tudunk értékesíteni. A bolti személyzet számát is növeljük ilyenkor, és a gyors áthaladás érdekében két kasszával többet működtetünk.

 

Mely területeket fejlesztették és mit terveznek a jövőben?

 

Tavaly novemberben a tejes faliregálokat cseréltük le. Ezek a környezetbarát, modern berendezések amellett, hogy gazdaságosabban üzemeltethetők, a termék tetszetősebb kihe­lyezését teszik lehetővé. Ebben az évben további fejlesztések részeként a csemege- és a sajtpult cseréjét tervezzük.

 

Mennyire tudatosak a vásárlók, hagyják magukat befolyásolni az akcióktól?

 

Van ilyen is, van olyan is. Sokan célirányosan, bevásárló listával érkeznek és tudatosan vásárolnak. A tőkehúsoknál, a halaknál ki van írva, hogy hazai vagy import a termék, a vevőket azonban az is érdekli, hogy melyik farmról, melyik gazdaságból származik az áru. Hajlandóak magasabb árat is fizetni a garantáltan magyar beszállítótól származó árucikkért. Például az UHT tejből is a hazait preferálják, még akkor is, ha az import termék adott esetben olcsóbb. Nyomon követik, hogy az élelmiszer milyen összetevőket és milyen mennyiségben tartalmaz adalékanyagokat, a vásárlói döntés során a termékösszetevők alapján is mérlegelnek.

Sokkal jobban odafigyelnek erre, mint korábban és a csemegepultnál is egyre többen igénylik, hogy segítséget kapjanak és a vevők jelentős része elfogadja tanácsainkat. Egy dekorációs kollégánk nagy választékban készít ajándékkosarakat, az ajándékcsomag-kínálatunkról hamarosan katalógust is megjelentetünk.  Egy vevőnk például egy korábbi kisállat kiállításon látta a különleges ajándékkosár választékunkat, és később visszatérve, nőnapra jelentős mennyiséget rendelt tőlünk. Sokan italért jönnek be, hiszen továbbra is széles ital és borválasztékkal rendelkezünk. Az üzlet eladóterét az évek során csökkentettük, ám megtartottuk a széles élelmiszer választékot, hiszen ez nagyon fontos volt a törzsvásárlóink számára. A non-food termékekből vettünk vissza, hiszen a forgalom 60 százalékát frissáru adja, ezért az élelmiszerválasztékon belül a frissárut erősítettük. A kibővített zöldség-gyümölcs választék mellett helyben sütött pékáru, friss vecsési savanyúság, salátabár és számos újdonság várja a vevőket.

 

Mennyire fontos a személyzet jelenléte?

 

Kulcsszerepük van az értékesítésben és a szoros vevőkapcsolat kialakításában a munkatársainknak. Csak abban az esetben vettünk fel új kollégát, amikor a magasabb forgalom miatt szükséges volt, büszkén mondhatom, hogy nálunk nincs fluktuáció. Szakképzett, vevőorientált kereskedőkkel dolgozunk együtt.

 

Számunkra a vásárló mindenkor az első és azért vagyunk, hogy őt kiszolgáljuk.

 

forrás: termekmix.hu



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.