Hírek, aktualitások

dátum 2014-01-22 idő 10:16

A Style Magazin interjúja Varga Viviennel, a Stilianos babauszoda vezető oktatójával

A Style Magazin Varga Viviennel készült interjújában arra keresi a választ, mikortól érdemes úszni tanítani gyermekünket, miben különbözhetnek egymástól az egyes uszodák - de akár az oktatók is - mi alapján válasszunk uszodát és hogyan képzeljünk el egy-egy foglalkozást.

Mióta foglalkozol babaúszás oktatással?
 

Nyolc éve foglalkozom babaúszással és úszásoktatással és 2007-ben nyitottuk meg uszodánkat a 16. kerületben azzal a céllal, hogy végre egy tiszta és biztonságos helyet teremtsünk a gyermekeknek babaúszás terén. Magyarország és talán a világ első babauszoda franchise rendszere vagyunk, amelyet azért hoztunk létre, hogy a gyermekek számára minél több olyan helyet biztosíthassunk, amely mind környezetében, mind a foglalkozás összetételében a gyermekek érdekeit tartja szem előtt.

Miért érdemes minél hamarabb úszni tanítani egy gyermeket?

A babaúszást sokan felesleges és lényegtelen hóbortnak tartják, hiszen minek úszni tanítani a gyereket, majd megtanul 5-6 éves korában. Csakhogy, abba sok szülő nem gondol bele, hogy az egyre elterjedtebb kerti tavak, vízi birodalmak és wellness világában, a gyermekeink is egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Rengeteg rémhírrel találkozhattunk már az elmúlt évek alatt, és még hányról nem hallottunk, ahol 5-6 évesnél kisebb gyermekkel történt vízi baleset. Akik nem járnak babaúszásra, nem láthatják át, mennyire jól felépített, egymásra épülő folyamat ez (sajnos persze nem mindenhol) és mennyi mindent megtanulnak ez alatt a gyerekek. Mennyi, apróságnak hitt fontos részlet van, ami megmentheti életüket. Arról nem is beszélve, hogy maga a vízben való mozgás mennyire egészséges és már ilyen kicsi kortól a sportra a rendszerességre neveljük gyermekünket.

Mi történik egy-egy foglalkozáson?

Óráinkon nagy hangsúlyt kapnak az életmentő feladatok, amelyek szintén újdonságnak számítanak Magyarországon. Amiben mi úttörők vagyunk, hogy nem használjuk a búvárreflexet, hanem a tudatos merülés megtanítása a célunk már egészen pici kortól. A foglalkozásainkat sokkal inkább egy vízi fejlesztő foglalkozásnak hívnám, sem mint babaúszásnak. Egy egymásra épülő foglalkozást kell elképzelni, mely során a gyerekek pici baba koruktól kezdve játékosan tanulják meg az úszás nemek tempóit, a kikapaszkodás és kimászás megtanulását, a lebegés, a félrenyelés pánik nélküli kiköhögését, a tudatos levegő-vétel és levegő-visszatartást és az, a merülések miatt megnövekedett tüdőkapacitást, mely másodperceket jelenthet egy veszélyhelyzetben, ahol a pánik nekik később jön el és ezzel megmenthetik saját életüket.

Mennyire számít a víz összetétele, milyen vízbe engedjük be a kicsiket?

Sajnos sokan nem tudják a klóros víz kockázatait és bátran viszik csecsemőjüket egy-egy medencébe csak azért, mert arra van ANTSZ engedély, vagy mert az oktató azt állítja, ez jó így, pedig ezt már az itthoni hatóságoknak is tudniuk kellene, hogy nem tesz jót a pici gyermekeknek. A klór tulajdonképp egy idegméreg, ami minden élő szervezetre káros. Kutatások kimutatták, hogy nagyban hozzájárul a felső légúti betegségek és az asztma kialakulásához is és az ekcémának sem tesz jót. Sokszor halljuk, hogy egy közfürdőben magas lesz a klórgáz tartalom, amitől köhögünk, fuldoklunk és ez sajnos bármelyik olyan helyen előfordulhat, ahol éppen babaúszás van. Nálunk csakis oxigénes és UV fényes fertőtlenítéssel fertőtlenítjük a vizet, ami még hatásosabb mint a klór, viszont nem keletkezik semmilyen melléktermék és nem káros semmilyen élő szervezetre sem, ráadásul folyamatosan fertőtlenítődik a medence vize nem csak a vegyszeres adagolást követően.

Kik tarthatnak babaúszást nálatok, mik az elvárások egy oktatóval szemben?

Sajnos ma Magyarországon nincsenek megfelelőképpen szabályozva ki tarthat babaúszást és hol, így rengeteg olyan hely üzemel, ami vagy oktató vagy a körülmények szempontjából nem megfelelő. Egy közfürdő, amiben naponta több százan mártóznak meg, nem is lehet alkalmas csecsemők még nem elég erős immunrendszeréhez és a töménytelen vegyszer még fejlődő szervezetüknek. Mi oktatóinkat is a legnagyobb körültekintéssel választjuk ki, hogy a legmagasabb szintű foglalkozást nyújthassuk. Egy magas szintű oktatási rendszert kell elsajátítaniuk, hogy a legtökéletesebb Stilianos oktatók lehessenek, de a legfontosabb, hogy szeressék a gyerekeket, mert ezt a munkát csak akkor lehet jól csinálni, ha szívből teszi az ember.

Ezt az eszmét szeretnénk népszerűsíteni és a babaúszásról alkotott véleményeket áttolni egy pozitív irányba. Minél több ilyen helyet szeretnénk teremteni, amivel hozzájárulhatunk a gyermekek egészséges fejlődéséhez, víz szeretetéhez és egy víz biztos, boldog emberke neveléséhez.

Forrás: stylemagazin.hu



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

80 évre tervez a Burger King Magyarországon
dátum 2018-04-26 idő 09:24

41 éttermével a magyarországi gyorsétterem-piac meghatározó szereplője a Burger King.

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.