Hírek, aktualitások

dátum 2015-08-27 idő 10:14

Az Év Boltja 2015 – Borháló Liget

Az Év Boltja 2015 szakmai zsűrije a kereskedelmi lánchoz tartozó sarki bolt kategóriában a budapesti Borháló Ligetnek ítélte az első díjat. A díjazott üzlet tulajdonosát, Csizmadia Miklóst a nyertes üzletről, illetve a Borháló hálózatról kérdezte az elelmiszer.hu.

Hogyan indult és épült fel a Borháló hálózata?
 
A Borháló egy franchise borkereskedés-hálózat. A történet két és fél éves, a felfutás gyors volt, mára országszerte a hálózatnak több mint ötven tagja van. A tulajdonosoknak eredetileg nem sok közük volt a borhoz, csak hobbiszinten foglalkoztak vele, illetve szerették a jó bort. Az egyik alapító, egy magyartanár, amatőr borkedvelő volt, de mára profi borszakértővé képezte magát. Egy másik tulajdonos a logisztikáért, egy harmadik pedig a marketingért felel, és nagyon szépen működtetik a rendszert. Úgy gondolom, talán ez a „szakmán kívüliség” kellett ahhoz, hogy higgyenek abban, ez a koncepció megvalósítható. Első nekifutásra – borszakíróként és borbírálóként – talán én is azt mondtam volna, hogy nagyon jó ötlet, de a gyakorlatban kizárt, hogy működjön. A kezdetekkor, amikor még csak egy-két bolt működött, a borászok nem nagyon lelkesedtek az ötletért, hogy nagyobb mennyiségben, kiszerelésben töltsenek le bort. Mára megfordult a trend, eljutottunk odáig, hogy saját borhálós címkés/csomagolású termékeink vannak, amelyeknek mi mondjuk meg a fajtaösszetételét, és az összetevők arányát is mi határozzuk meg. Ezeket a borokat ilyen címkével, kiszerelésben, fajtaösszetételben kizárólag a Borháló szaküzletekben lehet megtalálni. 
 

Hogyan csatlakozott a Borháló franchise hálózathoz?

Korábban is volt közöm a borhoz, egy ügynökségnél dolgoztam, ahol szőlős/boros EU-s támogatások kifizetését bonyolítottuk. Nagyon szerettem azt a munkát, de kilenc év után úgy gondoltam, váltanom kell. Itt jobban ki tudok teljesedni, konkrétan mérhető a munkám eredményessége, nem mindegy, hogy egy alsó kategóriás vagy egy csúcsbort adok el, rajtam múlik. Ha valakit nem tudok rábeszélni a vásárlásra, csak magamat hibáztathatom. Egy éve nyitottam meg ezt az üzletet, nem messze a Keleti pályaudvartól, bérelem a helyiséget, én vagyok a tulajdonos-üzletvezető.
 
Mi a Borháló koncepciójának lényege?
Ez az ötlet „az utcán hevert”, csak le kellett hajolni érte. A koncepció lényege, hogy jó minőségű, hazai borokat – többnyire az év borászainak és pincészeteinek termékeit – kínálunk nagy kiszerelésben, megfizethető áron. A Borháló tulajdonosai kitalálták, hogyan lehet ezeket a borokat olcsóbbá tenni, újragondolták a csomagolást – a dugótól a címkén keresztül egészen a palackokig. Ha ezeken tudunk spórolni, akkor a legnevesebb borászok borait is jó áron tudjuk kínálni. 
Mit vállal és mit kap érte cserébe az, aki belép a Borháló franchise hálózatába?
Nagyon megkönnyíti a dolgunkat, hogy egy franchise rendszerhez csatlakoztunk. Van egy egyszeri belépési díj, illetve egy havi franchise-díj, amiért biztosítják a heti kiszállítást, az informatikai támogatást, a weboldal működtetését – gyakorlatilag minden segítséget megkapunk. Nem kell a 22 borvidék rengeteg borászával tartanunk a kapcsolatot, ezt a központ lebonyolítja helyettünk. Ugyanakkor mégis mi állunk a sor végén, mi találkozunk a vásárlókkal, a mi rátermettségünkön múlik, hogy milyen gyorsan tudjuk értékesíteni a készletünket. 
 
Milyen marketingtevékenységgel, akciókkal támogatják a hálózat munkáját?
 
Nagyon sok marketingakciónk van. Rendszeresen részt veszünk prémiumboros rendezvényeken, ezeket vásárlói promóciókkal is támogatjuk. Nagyon komoly informatikai háttér áll mögöttünk, törzsvásárlói kártyát működtetünk, havonta átgondoljuk, milyen előnyöket kínáljunk törzsvásárlóinknak. Folyamatosan vannak akciós boraink, ezek havonta/kéthavonta cserélődnek. Ezek között megtalálhatók kis és közepes pincészetek bora is. Pontrendszert működtetünk, minden ezerforintos vásárlás után jár egy pont, amelyet kedvezményes borvásárlásra vagy ingyenes borkóstoló-részvételre lehet váltani. Két-három hetente rendezünk borkóstolót, borász vendégekkel, új borok bemutatásával, évjáratok összehasonlításával. A vevőim nagy része fiatal felnőtt, ők igénylik a kóstolót, javasolják, hogy milyen borászokat hívjak meg, illetve milyen borokból tartsunk kóstolót – számtalan lehetőség van.
„Az üzletben a vásárlók megtalálják 22 borvidékünk kiváló borait 0,75 literes üvegpalackos, 1,5 literes magnum palackos, 2 literes műanyag PET palackos, 3, 5, 10 literes Bag-in-box-os, illetve a Magyarországon először a Borhálóban bevezetett 3 literes borzsákos kiszerelésben.”
 
„Az üzlet kialakításánál ügyeltünk arra, hogy a belépő
 vásárlót a látvány egy borospince hangulatára emlékeztesse. Ezt a célt szolgálják a mestergerendák, a vakolatlan, fehér téglafal, a dísztárgyak, a palackokból kialakított lámpatestek. A borvidékek jól láthatóan ki vannak írva, alattuk sorakoznak az adott borvidék borai, a nagy kiszerelésű boroktól egészen a csúcsborokig, a választás megkönnyítendő az áruk és kiszerelésük szerint csoportosítva. A havonta változó akciós borok egy hordóra vannak kihelyezve.”
 
„22 borvidék átlagban 350 bora szerepel a kínálatban.”

(forrás: Élelmiszer Szaklap, 2015/7-8.)


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.