Hírek, aktualitások

dátum 2017-03-02 idő 09:40

Bevezetheti a McDonald’s a házhozszállítást

Sikeresen tesztelte Floridában a McDonald’s a házhozszállítást, a cég most azt tervezi, hogy hamarosan több országban is bevezetik az új szolgáltatást - írja a hvg.hu. 
Az elmúlt öt évben ötszázmillióval kevesebb vendég fogyasztott az aranyíves éttermekben, ezért új piacokat kellett keresniük. Lucy Brady, a McDonald’s stratégiai igazgatója is arról beszélt: ez jelentős üzleti lehetőség, amit még nem használtak ki, pedig akár 100 milliárd dolláros is lehet a globális házhozszállítási piac.
 
A Financial Times úgy tudja, hogy az Uberrel közösen folyt a floridai teszt, de a cég ezt még nem erősítette meg. Annyi biztos, hogy a legnagyobb növekedési lehetőségeket az Egyesült Államok és Kanada mellett Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában látják: ezekben az országokban a lakosság háromnegyede legfeljebb nyolc kilométeren belül él a legközelebbi McDonald’stól.
 
Néhány éve egyébként még épp azt magyarázta a McDonald’s, hogy miért nincs házhozszállítás náluk. A Meki Lexikonnak nevezett portálon azt írták: frissen elkészített, forró ételeket szeretnének felszolgálni, ezért kizárólag akkor indítanak kiszállítás-szolgáltatást, ha biztosak benne, a kiszállított ételek ugyanolyan kiváló minőségben érkeznek vendégeikhez, mintha azokat az éttermeikben szolgálták volna fel.

Hvg Online
 


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Még mindig nagy üzlet a fogyókúra: tovább terjeszkedik a Naturhouse
dátum 2018-06-01 idő 09:38

2018-ban további terjeszkedéssel számol a táplálkozási tanácsadással foglalkozó Naturhouse.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Pazar évet zárt tavaly itthon a McDonald's
dátum 2018-06-19 idő 12:04

Tájékoztatásuk szerint tavaly a vendégek száma Magyarországon 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az étteremhálózat évente átlagosan mintegy 80 millió vendéget szolgál ki.

Gyöngyösön nyitotta meg új éttermét a McDonald's
dátum 2018-06-19 idő 11:25

Gyöngyös forgalmas közlekedési csomópontjában nyitotta meg kapuit a McDonald’s legújabb, kétszintes autós étterme. Az étterem az első vidéki egység, amely már a „Jövő Élménye” koncepció alapján készült.

Egy igazi nyári ajánlat: frozen joghurt koncepció keresi új tulajdonosát!
dátum 2018-06-18 idő 09:42

A Jono Yogo, az egész évben üzemeltethető forzen joghurt hálózat remek franchise befektetési lehetőség. Az öt egységből álló franchise 2013 óta van jelen a hazai piacon, és a legforgalmasab budapesti üzletközpontokban képviselteti magát.

A franchise Spanyolországban
dátum 2018-06-15 idő 16:51

„A siker kulcsa Spanyolországban az, hogy megfelelően tudjunk alkalmazkodni a spanyolok ízlésvilágához” – Interjú Eduardo Abadíával, a Spanyol Franchise Szövetség ügyvezető igazgatójával.

Úgy megy házhoz a Lidl és az Aldi, hogy már a házat is ők építik
dátum 2018-06-13 idő 14:24

A Lidl óvodát és hotelt nyit a boltjai felett, az Aldi lakásokat fejleszt. A diszkontláncok egyre aktívabbak az ingatlanpiacon, de ki profitál ebből?