Hírek, aktualitások

dátum 2014-11-03 idő 10:28

Budapesten is végig lehet enni a világot (Index - Életmód)

Budapest mára már szerencsére kiszabadult az ipari hulladékból készülő giroszok és gyanús falafelek fogságából, és 2014-ben már lehet tisztességes, nemzetközi konyhával találkozni olcsón vagy legalábbis elfogadható áron. A fővárosban nemrég nyitott helyek közül kiválasztottunk párat, amik mind különböző ország konyháit követik, és bátran ajánljuk őket. (Index.hu összeállítás)
 

Babuska - Katona József utca

 
Ellentétben a legrémesebbtől a legklasszabbig megtalálható kínaiktól, vagy az egyre másra nyíló vietnamiktól, orosz étteremből nincs túl sok Budapesten. Ami van, azzal meg az a baj, hogy többnyire annyira drágák, hogy szinte csak Angelina Jolie és Brad Pitt engedheti meg magának, hogy gondolkodás nélkül beüljön. (Ezt meg is tették, amikor Jolie itt forgatott, jártak az Arany Kaviárban.) A pár hónapja nyílt újlipótvárosi Babuska tulajdonosa tehát jól ráérzett a piaci résre: orosz étteremből kevés van, gyors, megfizethető orosz étteremből pedig még annál is kevesebb.
 
 
Ez lett tehát a Babuska, egy kis, önkiszolgáló orosz ételbár, ahol nincs túl sok étel, de azt legalább azonnal megkapjuk, és finom is. Van kétféle leves, a két nagy klasszikus, borscs és szoljanka (mindkettő 790 forintért), többféle saláta (például hering és cékla 550, illetve 310 forintért), nyolcféle főétel és háromféle desszert.
 
A kiszolgálás annak ellenére nagyon kedves volt, hogy amikor ott jártunk, zsúfolásig tele volt az üzlet, és néhány kedves vendégnek a sorbanállás komoly kihívást jelentett. Az viszont jelentősen megkönnyítené az ügymenetet, ha az is ki lenne írva, hogy mi micsoda, mert nem biztos, hogy mindenki vágja fejből, hogy mi van a szoljankában, mi a pirozski vagy a blincsiki. Nem is vágták, kérdezgettek, ettől meg lassabban haladtunk.
 
 
A Babuskában két ember alig négyezer forintból jól tud lakni (üdítőkkel együtt), igaz, hogy ehhez papírtányér és műanyagvilla jár. Mindkét leves zseniális, laktató, házias, egyértelműen ez a hely erőssége. Nem voltak rosszak a kapros húsgombócok sem, ahogy a blincsiki kaviár sem, ami sós palacsinta kaviárral töltve. A rakott harcsába szintén nem lehet belekötni, bár minden lehetett volna egy kicsit melegebb, de ezt tudjuk be a zsúfoltság miatti sietségnek.
 
Forrás: index.hu
Szerzők: Klág Dávid, Matalin Dóra
Virtuális kiállító: Babuska Food


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.