Hírek, aktualitások

dátum 2016-04-05 idő 10:50

Cadenzza ékszerbolt nyílt Budapesten

A beruházás mértéke is jelentős, százmilliós nagyságrendű.

Horváth Bence, a Cadenzza Közép- és Kelet-Európáért felelős kereskedelmi vezetője a tájékoztatás szerint elmondta: a nyugat-európai terjeszkedés mellett komoly potenciált látnak a kelet-európai régióban is, ahol Budapest után még idén 5 üzletet terveznek nyitni. A cég 2020-ra piacvezető szerepet szeretne betölteni a multibrand – több márkát kínáló – divatékszerek piacán. A Swarovski cégcsoport 2012-ben hozta létre a prémium divatékszer szegmens egyik első multibrand szereplőjét, a Cadenzzát.

 

 

A cég közleménye szerint a globális divatékszerpiac éves szinten 5 százalékot meghaladóan nő, jelenleg 26 milliárd eurót tesz ki. A teljes, több szegmensből álló, a hagyományos ékszereket is tartalmazó piac idei világszintű forgalmát 150-180 milliárd euróra becsülik, itt az éves növekedési mutató 7 százalék 2011-2016 között, ebből a divat- és ezüst ékszerek volumene várhatóan 35-42 milliárd euró lesz. Ezen belül 21-28 millió eurót realizál majd a 20-1200 euróba kerülő ékszerek piaca, amiből a Cadenzza 1 százalékos részesedésre számít - írják.

 

 

A Cadenzza az Egyesült Királyságban, Kínában, Németországban és Ausztriában van jelen, valamint partnerüzletekkel rendelkezik a világ több pontján. Európában a magyarországi üzlettel együtt 41 helyen van jelen.

A mintegy 30 ezer munkavállalót foglalkoztató osztrák Swarovski csoport 2014-es árbevétele 3,05 milliárd euró volt a vállalat tájékoztatása szerint.

 

forrás: hvg.hu



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.