Hírek, aktualitások

dátum 2014-03-25 idő 11:57

Egy osztályképpel százezret nyerni a Fornettitől

A Fornetti Szalagavató játéka 100 ezer Forintos fődíját idén a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola 12. B osztálya nyerte meg. – olvasható a Fornetti Facebook-oldalán.
 
Az osztályt Ozsvár Cintia nevezte be a versenybe, aki a díjátadón elmondta, mennyire örülnek az eredménynek, amiért alaposan meg is dolgoztak. Szavazóikat röplapokkal, plakátokkal is buzdították, de mozgósították a szülőket és azok munkatársait, barátokat, ismerősöket, igénybe vették a Facebook-os segítséget, és az internet adta egyéb lehetőségeket is.
 
 
Gyarmati Gál Éva osztályfőnök ugyancsak örömmel vette a díjat, amit ballagási bankett kiadásainak enyhítésére fordítanak majd, és ha még marad, akkor osztálykirándulásra. Az osztályt igazi, szinte családias közösségnek tartja, véleménye szerint összetartozásukat jellemzi az a szervezőmunka is, amelyet a díj eléréséért végeztek, és amelyből mindenki derekasan kivette részét.
 

A Fornetti látványpékség története

 
Palásti József pékmester 1997 márciusában hozta létre családi vállalkozását, a Fornetti Kft.-t, amely egy átalakított kecskeméti házban, kisipari jelleggel kezdte meg a fagyasztott péksütemények gyártását. Eleinte elsősorban sajtos és tepertős pogácsákat készítettek az üzemben, a termékeket pedig nem darabonként, hanem tömeg alapján vásárolhatták meg a fogyasztók.
 
Fornetti látványpékség
 
Később a cég elkezdte kialakítani a látványpékségekből álló franchise hálózatát, amelyekben mobil sütőegységekkel készültek a fagyasztott süteményekből a kész pékáruk. 1999-ben a Fornetti külföldi terjeszkedésbe kezdett, először Szlovákiában, Lengyelországban és Horvátországban jelent meg a hálózat, később Romániában és Csehországban lépett piacra a társaság.
 

A Fornetti látványpékség hazánkban és külföldön

 
A koncepciót ma már Európa egyik legnagyobb franchise hálózataként tartják számon, mivel világszerte közel harminc országban több mint 7000 egységet működtetnek. A cégcsoport évente 50 millió kilogramm pékárut értékesít. A Bakutól Torontóig ívelő franchise hálózat évente 200 millió eurós forgalmat bonyolít. A Fornetti név, a gyártási know-how-k és a hozzá kapcsolódó jogok kizárólagos tulajdonosa Palásti József franchise alapító-pékmester.
 
Virtuális kiállító: FORNETTI Kft.
Cimkék: étel-ital


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.