Hírek, aktualitások

dátum 2014-08-15 idő 09:13

Emelkedik a BTel árbevétele

"Az első félévben a BTel bevételei továbbra is dinamikusan emelkedtek, elsősorban a nemzetközi terjeszkedés miatt." - írja a portfolio.hu.
 
A BTel árbevétele a második negyedévben 51 százalékkal 1,4 milliárd forintra, az első félév egészében 69 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett. A bővülés mögött főként az exportértékesítés felfutása áll: az XPrime márkanév alatt bevezetett terméket (franchise jogok) a vállalat sikeresen értékesíti. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 2014 első félévében 24 százalékkal emelkedett.
 
Xprime
A szolgáltatás lényege, hogy böngészés közben a rendszer meghatározott időközönként felkínál az ügyfél számára egy reklámot vagy reklámblokkot, amelyet ha megnéz, és utána jól válaszol a feltett kérdésre, akkor krediteket gyűjthet. A krediteket a következő számlán jóváírja a Btel, ezzel csökken, sőt le is nullázódhat az ügyfél internet előfizetésének havidíja.
 
Az EBITDA a félév egészében az egy évvel korábbi 722 millió forintról 1 milliárd forintra emelkedett. 
Az adózott eredmény az első félévben 163 millió forint volt. A BTel részvények árfolyama a bevételek dinamikus bővülése és a nemzetközi terjeszkedés ellenére az elmúlt 1 évben jelentősen esett, az elmúlt napokban 500 forint körül stabilizálódott. 
 
Forrás: portfolio.hu
Cimkék: btel


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

80 évre tervez a Burger King Magyarországon
dátum 2018-04-26 idő 09:24

41 éttermével a magyarországi gyorsétterem-piac meghatározó szereplője a Burger King.

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.