Hírek, aktualitások

dátum 2016-06-29 idő 10:02

Épül Magyarország legnagyobb Ikea-áruháza

Az Ikea 26 éve van jelen a magyar piacon. Az első áruház az Örs vezér téren épült, hét éve pedig megnyitották a másodikat is, Budaörsön. Nemrégiben pedig hozzáláttak a legújabb, soroksári áruház építéséhez.
 
A 34 ezer négyzetméteres áruházhoz 1200 férőhelyes parkoló tartozik majd. Az épület tervezésénél a fenntarthatóság szempontjai uralkodtak: a fűtés-hűtésről geotermikus rendszer, az áramról pedig tetőre helyezett napelemek gondoskodnak majd. A WC-k öblítése esővízzel fog történni.
 
Már a kilenc fős vezetői csapatot is összeállította az Ikea: a harmadik magyarországi egység vezetője Szabó Ágnes lesz, aki jelenleg az Örs vezér téri áruház élén áll. A leendő vezetők kivétel nélkül jelenleg is a lánc munkatársai, többen már a 2000-es évek eleje óta erősítik a vállalatot.
 
Soroksárnak jó hír, hogy az Ikea csökkenti a munkanélküliséget, hiszen közel 300 ember fog itt dolgozni. A munkahelyekre várhatóan az év második felében jelentkezhetnek majd az érdeklődők. Ezen felül közel ugyanennyi beszállítónak is munkát adnak. „Ma kevesebb boldogabb és elégedettebb polgármester van, mint én" – jegyezte meg Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere a munkanélküliség várható csökkenése kapcsán.
 
Marek Feltl, az Ikea Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője azt mondta: az Ikea küldetésének tekinti, hogy minden nap mindenki számára egy jobb életet biztosítson.
 
(origo.hu, hvg.hu, soroksar-aruhaz.hu)


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.