Hírek, aktualitások

dátum 2016-12-09 idő 13:28

Megduplázza karácsonyi adományainkat a Fornetti!

Az alapítványnak 2016-ban már közel 3 millió forintot sikerült összegyűjteni az adományvonalon keresztül a Fornetti támogatásával, de az év végi akció segítségével az 5 millió forintos álomhatár is elérhető, ami már 10 gyerek egész éves lakhatását fedezné. A SOS-kisgyerekek támogatásához a 60-as számot kell küldeni SMS-ben a 13600-ra.

Az idei ünnepekre is jótékonysági akcióval készül a Fornetti: november 14. és december 31. között a tavalyihoz hasonló felhívás lesz olvasható a péksüteményes papírzacskók hátoldalán, amely az SOS Gyermekfalvak vonalán történő adományozásra buzdít. A 250 forintos felajánláshoz a 60-as számot kell SMS-ben elküldeni a 13600-ra, amit ráadásul a cég ebben az időszakban további 250 forinttal kiegészít, így minden egyes adománnyal kétszeresen segíthetünk az SOS-gyerekeknek.

„A Fornetti egy családcentrikus munkahely lévén nagyon fontosnak tartja az olyan nemes célért küzdő alapítványok támogatását, mint amilyen az SOS Gyermekfalvak. Sajnálatos módon egyre több kisgyermek kénytelen nélkülözni vér szerinti szüleinek jelenlétét. A Fornettinél hiszünk abban, hogy minden gyermeknek egy biztonságos légkört teremtő, szeretetteljes családban kell felnőnie, joguk van a boldog gyermekkorhoz. Az SOS Gyermekfalvak ezt a célt szolgálja, így nem is volt kérdéses számunkra, hogy minden lehetséges eszközzel támogatjuk működésüket” – mondta el Bánhidi Attila, a Fornetti Csoport kereskedelmi és marketing ügyekért felelős ügyvezetője az ünnepi felajánlás kapcsán.

Tavaly karácsonykor és idén év közben is többször az SOS Gyermekfalvak adományvonalának elérhetősége szerepelt a Fornetti-zacskókon, a cég gépjárművein pedig az SOS 1%-os kampánya volt látható. A Fornetti támogatásának köszönhetően 2016-ban már közel 3 millió forint értékben érkeztek felajánlások az adományvonalra, amelyek összege remélhetőleg eléri az 5 millió forintos álomhatárt az év végéig.

„Az SOS Gyermekfalvak több mint 400 olyan gyermeknek teremt otthont, akik valamilyen oknál fogva, így például a szülők halála, a család rossz anyagi helyzete, illetve fizikai vagy lelki erőszak miatt nem élhetnek vér szerinti szüleikkel. Ahhoz, hogy a gyermekek lakhatása és neveltetése megvalósulhasson, körülbelül 200 alkalmazottra – nevelőszülőkre, pszichológusokra, a gyermekfalvak fenntartását és működtetését végző munkatársakra - van szükségünk. A szakemberállomány fenntartása igen nagy kihívás, ezért különösen örülünk a pénzadományoknak” – mondta el Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési és kommunikációs igazgatója.

Az SOS Gyermekfalvak munkatársa hozzátette, hogy a Fornetti nagyon fontos szerepet tölt be az ehhez szükséges pénzügyi háttér megteremtésében, hiszen a terméktámogatások és a marketingfelületek mellett olyan egyedülálló adománygyűjtő akciót hozott létre, amivel nem csupán az embereket buzdítja adományozásra, hanem maga a cég is hozzájárul a támogatáshoz.

Virtuális kiállító: FORNETTI Kft.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.