Hírek, aktualitások

dátum 2015-05-21 idő 09:12

Gluténmentes dupla sajtburgerrel újít a McDonald s

A McDonald’s kifejezetten gluténérzékeny vendégei számára fejlesztett szendvicset vezetett be 11 hazai éttermében.

A kezdeményezéshez a McDonald’s több franchise partnere is csatlakozott, így a Gluténmentes Dupla Sajtburger május 14-től a három budapesti helyszín mellett hat vidéki városban is kapható lesz. Az ételintoleranciával élőkre gondolva, mostantól a vállalat valamennyi hazai McCafé üzletében már laktózmentes tejjel, vagy mandulaitallal is elkészíti a kávés finomságokat, a sütemények kedvelőinek pedig új, gluténmentes, laktózmentes és hozzáadott cukrot nem tartalmazó Málnás Csokoládétortáját ajánlja.

„Bár éttermeinkben naponta több ezer vendéget szolgálunk ki, minden vendégünk egyformán fontos a számunkra, ezért az egyéni igényeikre is igyekszünk odafigyelni.” mondta el Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az utóbbi évben sok megkeresést kaptunk gluténérzékeny vendégeinktől, akik szeretik, és szívesen fogyasztják a termékeinket, de eddig csak a választékunknak egy szűkebb körét, salátákat, sült burgonyát tudtak fogyasztani. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kifejezetten az ő igényeikre fejlesszünk egy szendvicset, hogy ezzel a számukra is teljessé tudjuk tenni a McDonald’s élményt.”

A gluténmentes zsemle Finnországból érkezik, rizslisztből, tápióka- és kukoricakeményítővel készül. Magyarországon a lakosság mintegy 2 százaléka lisztérzékeny, és további 3-4 százalék érintett valamilyen mértékben.

McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. a Magyar Franchise Szövetség tagja.

(forrás: chefpincer.hu, haszon.hu)



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.

Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.

Vidéki városokban keres franchise partnereket a High Care
dátum 2018-01-10 idő 09:39

A High-Care Cosmetics mintegy 20 egységével az egyik vezető kozmetikai franchise hálózat hazánkban.

Megmaradnak a világörökségi területeken a diszkont üzletláncok
dátum 2018-01-08 idő 10:43

Az új jogszbályi környezet ellenére megállíthatatlan a növekedés a diszkont hálózatok növekedése. Ügyesen hárítják azokat a szigorításokat, amelyek január elsejétől kitiltják őket a világörökségi területekről.