Hírek, aktualitások

dátum 2017-03-16 idő 09:34

Gyengélkednek a nagy ruházati láncok

Négy év óta először visszaesett a H&M negyedéves forgalma, miközben legfőbb riválisa, a Zarát is magába foglaló spanyol Inditex nyolc éve a legalacsonyabb profitrátáról számolt be szerdán - írja a HVG Online.
 
A Bloomberg szerint mindez annak a jele, hogy ezeknek az úgynevezett „fast fashion” kategóriába tartozó boltok tipikus vásárlói ma már inkább szórakozásra költik a pénzüket, ruháikat és kiegészítőiket pedig inkább online üzletekben szerzik be. Az sem segíti az eddig irtózatos profitot termelő cégeket, hogy miközben egyre nyomottabb áron tudják eladni termékeiket, azoknak az előállítása egyre többe kerül az emelkedő ázsiai bérek miatt.
 
És ha ez nem lenne elég, a rossz adatok a részvények árát is lejjebb nyomják. A H&M esetében például az a hír, hogy februárban 1 százalékkal visszaesett a bevétel az egy évvel korábbihoz képest (amikor ráadásul szökőév volt), 5,1 százalékos árfolyamesést idézett elő. De amiatt is ütötték a tőzsdén a céget, hogy a vártnál alacsonyabb, svéd koronában számolva csak háromszázalékos volt a bevételnövekedés.
Az Inditex papírja is kevesebbet érnek, mint korábban: 2,7 százalékkal esett vissza az árfolyam, miután kiderült, hogy a jövedelmezőség a várt 0,5 százaléknál nagyobb mértékben, 57,8 százalékról 57 százalékra csökkent.

forrás: HVG Online


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Felújítja a Shopmarkot, és jelentős vásárlásokat tervez 2018-ban a Diófa Alapkezelő Zrt
dátum 2018-01-23 idő 14:39

Czifra Balázs, a Diófa Alapkezelő Zrt. ingatlanbefektetési üzletágának vezetője a Portfolio Ingatlannak adott interjújában a cég 2018-as terveiről és várakozásairól, és a Shopmark bevásárlóközpont teljes körű felújításáról beszélt.

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.