Hírek, aktualitások

dátum 2014-09-10 idő 10:45

Idén is megválasztották az USA 10 legjobb gyorséttermét

A Consumer Reports című szaklap évről-évre elkészíti – hol kapható a legjobb fast food az Egyesült Államokban – témájú felmérését. Az Államok legkedveltebb hamburger-, hot dog-, pizza- és szendvicséttermeket mintegy 30.000 gyorséttermi fogyasztó megkérdezésével öt fő szempont szerint választják ki: frissesség, ár-érték arány, tisztaság, udvariasság és gyorsaság szerint rangsorolják - olvasható a mortons.hu oldalán.
 
Összesen 65 étteremlánc vett részt a versenyben, és a nagyok, amelyek nálunk is rendelkeznek üzletekkel, igazán labdába sem rúghattak. A versenyben részt vevő koncepciók maximálisan 100 pontot érhetnek el - bár erre eddig még nem volt példa -. A megkérdezettek ugyanis szigorúak, nagyon fontos nekik, hogy friss és jóízű ételt kapjanak, és most már olyan szempontok is érvényesülnek, hogy honnan származik az az étel, amit felszolgálnak.  A legtöbbre az amerikai vásárlók a kicsi, néhány államban megjelenő láncokat értékelték, ahol még – úgy látszik – jobban odafigyelnek a vendégre, és arra is, hogy mit tesznek elé.

Amerikai gyorsételek ügyben nagyon megoszlanak a vélemények Magyarországon. Egyesek szerint az összes úgy, ahogy van szemétre való pocsékság, mások szerint egy jó hamburger maga a mennyország. Abban viszont szinte mindenki egyetért, hogy azok a láncok, melyek a burgereket kínálják, közel egyformák. Nos semmiképpen. Amerikában nagyon komoly verseny van köztük, és itthon a tíz legjobb egyikének sem ismert a neve.

A legjobbank választott éttermek listája:

10. Culver’s
A Középnyugaton és Texasban van jelen ez a hamburgerlánc. Árulnak hideg krémes édességeket és van saját márkás üdítőjük is. Leginkább a személyzet udvariassága és az éttermek tisztasága szólt mellettük.

9. Rubio’s Fresh Mexican Grill
Mint a neve is mutatja, a Rubio, amelyik alapvetően Kaliforniában van jelen (ott viszont 190 étterme van) a mexikói konyhára épül. Fő fogásuk a taco, amihez kiváló friss alapanyagokat használnak fel, a kritikusok különösen a tengeri eledeleket díjazták.

8. Potbelly Sandwich Shop
Bár 23 államban is jelen van, a Potbellyt amolyan kellemes családias helynek írják le a kritikusok. Ehhez az is hozzájárul, hogy – ez számunkra nagyon meglepő egy gyorsétteremben – gyakran élő zenével várják a vendégeket esténként.

7. Firehouse Subs
A listán ez az egyik legnagyobb lánc – 36 államban, több mint 700 éttermében árul hideg és meleg szendvicseket. Furcsa nevét onnan kapta, hogy 20 évvel ezelőtt Jacksonvilleben nyugalmazott tűzoltók alapították. Különlegessége a friss salátás kalóriaszegény szendvics.

6. Chick-Fil-A
Az elmúlt évben a lánc egyszer már az újságok címoldalára került, akkor éppen azzal, hogy tiltakozó akciót szerveztek ellene, mert ellenezte a melegházasságot. Az étteremkritikusok úgy látszik megbocsátottak a csirkézőnek, vagy csak el tudják választani a politikai állásfoglalást az étel minőségétől.

5. Jason’s Deli
A menüjében a szendvicsek mellet levesek és saláták is szerepelnek. Az alacsony kalóriatartalmú, egészséges táplálkozás egyik úttörője volt az 1976-ban alapított lánc, ami – nem meglepő – Kaliforniából indult ki. Már évekkel ezelőtt kiirtották a menüjükből a transz zsírsavakat, a sok fruktózt és a mesterséges színezékeket. Egyik különlegességük a gluténmentes szendvics.

4. The habit Burger Grill
Szintén kaliforniai cég és meg is maradt kicsinek – ez Amerikában azt jelenti, hogy kevesebb, mint 100 étterme van. A kritikusok elsősorban a kiváló, friss alapanyagokból készült hamburgereket díjazták.

3. Portillo’s Hot Dogs
Két szempontból is egyedülálló ez a lánc a listán. Egy részről egyedül ők jönnek Chicago vidékéről, másrészt ez az egyetlen kimondottan a hot dogokra specializálódott étterem. A “chicagói stílusú” hot dogban verhetetlenek.

2. Pap Murphy’s Take N’Bake Pizza
A legjobb hot dogozó után (illetve előtt) itt van Amerika legjobb pizzázó lánca. Sajátos – nálunk ismeretlen – rendszerben működik. A pizzákat az étteremben állítják össze, de mindenki hazaviszi, és otthon süti meg. Az Egyesült Államokban 1400 helyen lehet hozzájutni így a félig-meddig házi pizzákhoz.

1. In-N-Out Burger
Kultikus helynek számít a kis kaliforniai hamburgerlánc Amerikában. Egyszer elterjesztette valaki, hogy New Yorkban is nyílik egy, és tömegek érdeklődtek, hogy hol, mikor kóstolhatják meg a világ legjobb, legzamatosabb, legfrissebb burgerét. A cég kénytelen volt cáfolni. Nem lépnek ki a Nyugati Partról, mert szerintük a méret a lényeg – csak pont ellenkezőleg, mint, ahogy mások gondolják. Állítják, ha túl nagyra nőnének, már nem tudnának megfelelni a kényes minőségi követelményeknek.

Forrás: mortons.hu



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.

Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.

Vidéki városokban keres franchise partnereket a High Care
dátum 2018-01-10 idő 09:39

A High-Care Cosmetics mintegy 20 egységével az egyik vezető kozmetikai franchise hálózat hazánkban.