Hírek, aktualitások

dátum 2016-03-07 idő 09:24

Jó Cselekedet díjat nyert a dm

A 3 Jó Cselekedet pályázat immáron második alkalommal hívta versenyre az ország vállalatait, hogy azok megmutassák, mely három, társadalmilag felelős gyakorlatot valósítottak meg az elmúlt évben a fenntarthatóság jegyében. A legzöldebb, legmeghatóbb, legnagyvonalúbb és legkreatívabb cselekedetekért járó díjakkal nem csak elismerik, hanem ösztönzik is a piaci szereplőket a felelős működésre.
 
A dm CSR programjait a 3 Jó Cselekedet zsűrije két kategóriában is díjazásra méltónak értékelte: Nap gyermekei program kiérdemelte a legkreatívabb jó cselekedet díjat, a kampányt idén hatodik alkalommal szervezi meg a dm, a középpontjában a gyermekek napvédelme áll. Tavaly meseíró pályázatot írt ki a dm óvodáknak, a nyertes ovinak melenoma szűréssel egybekötött, élményekkel teli családi napot szervezett a drogéria, az első 400 pályázó pedig naptejeket nyert a programban.
 
Az aktivitást egy UV-ellenőr roadshow is kísérte, strandokon, nyári rendezvényeken tűntek fel a dm UV ellenőrei, és naptejjel kenték be a családok tagjait. A programot idén is megszervezi a dm, márciustól kreatív napvédelmi eszközök készítésére buzdítják az ovikat.
 
A 3 Jó Cselekedet pályázaton különdíjat kapott a drogéria Mosolygó fogacskák edukációs programja, amely során 8000 diákhoz juttattak el a szervezők fogápolási csomagot, két fődíjast is sorsoltak, az egyik iskolában fogászati szűrést szervezett a dm és partnere, a másik iskola diákjai kirándulást nyertek a budapesti Minipolisz gyerekvárosba.
 
A dm Kft. Együtt egymásért név alatt dolgozta ki CSR programjait, amelyek középpontjában az egészséges életmód, a gyermekek helyes fogápolása és napvédelme, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermekes családok megsegítése áll.
 
„Örömteli, hogy Magyarországon egyre több cég érzi fontosnak a társadalmi szerepvállalást, büszkék vagyunk rá, hogy a dm is azon cégek között van, akik jót cselekszenek környezetükben. Díjazott programjaink kedveltek a vásárlók körében, évről évre új elemekkel frissítjük az aktivitásokat” – nyilatkozta Kanyó Roland, a dm Marketing és PR menedzsere.
 
 
forrás: http://www.dm-drogeriemarkt.hu/


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.