Hírek, aktualitások

dátum 2014-02-21 idő 09:25

Kedvező hozam érhető el a lakás befektetéseken

Az idén januárban Budapesten minden negyedik, vidéken pedig minden ötödik ingatlanvásárló befektetési céllal vett lakást, ennek oka az, hogy kedvezőek a lakások hozamai - közölte a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat csütörtökön az MTI-vel.
 
Az éven belül lekötött forintbetét kamata 2,48 százalék, míg egy éve még 5,9 százalék volt. A pénztulajdonosok keresik az ennél magasabb hozamot, és megtalálják a befektetésre vásárolt lakásokban. A DH példákon mutatja be a hozamokat. Ezeknél a legkeresettebb 50 négyzetméteres paneles, illetve 60 négyzetméteres tégla lakásokat veszi alapul.
 
 
Például egy zuglói panel vételára 10,5 millió forint és havi 53 ezer forintért lehet kiadni. Itt a hozam 6 százalék. Ugyanitt egy tégla lakás ára 16 millió forint, a havi bérleti bevétel pedig 86 ezer forint, így a hozam 6,4 százalék.
A legmagasabb hozamokat Pécsett mutatták ki, ahol a panelnél 8,4 százalék, a tégla lakásnál pedig 10,4 százalék a hozam. Ennek az az oka, hogy itt alacsonyak a lakásárak, és magasak a bérleti díjak.
 
A Duna House ingatlanközvetítő hálózat 

A Duna House a magyarországi ingatlanpiac egyik vezető vállalata, széles és sokrétű tevékenységi körébe tartozik az ingatlanközvetítés, a franchise megoldások, a projekt marketing-tevékenység, ingatlan-finanszírozás és ingatlanokkal kapcsolatos befektetések, valamint az ezekhez kapcsolódó tanácsadói és kezelői tevékenységek. A hálózat tagja a Magyar Franchise Szövetségnek.
 
Forrás: MTI;dh.hu
Virtuális kiállító: Duna House Franchise Kft.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Még mindig nagy üzlet a fogyókúra: tovább terjeszkedik a Naturhouse
dátum 2018-06-01 idő 09:38

2018-ban további terjeszkedéssel számol a táplálkozási tanácsadással foglalkozó Naturhouse.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Pazar évet zárt tavaly itthon a McDonald's
dátum 2018-06-19 idő 12:04

Tájékoztatásuk szerint tavaly a vendégek száma Magyarországon 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az étteremhálózat évente átlagosan mintegy 80 millió vendéget szolgál ki.

Gyöngyösön nyitotta meg új éttermét a McDonald's
dátum 2018-06-19 idő 11:25

Gyöngyös forgalmas közlekedési csomópontjában nyitotta meg kapuit a McDonald’s legújabb, kétszintes autós étterme. Az étterem az első vidéki egység, amely már a „Jövő Élménye” koncepció alapján készült.

Egy igazi nyári ajánlat: frozen joghurt koncepció keresi új tulajdonosát!
dátum 2018-06-18 idő 09:42

A Jono Yogo, az egész évben üzemeltethető forzen joghurt hálózat remek franchise befektetési lehetőség. Az öt egységből álló franchise 2013 óta van jelen a hazai piacon, és a legforgalmasab budapesti üzletközpontokban képviselteti magát.

A franchise Spanyolországban
dátum 2018-06-15 idő 16:51

„A siker kulcsa Spanyolországban az, hogy megfelelően tudjunk alkalmazkodni a spanyolok ízlésvilágához” – Interjú Eduardo Abadíával, a Spanyol Franchise Szövetség ügyvezető igazgatójával.

Úgy megy házhoz a Lidl és az Aldi, hogy már a házat is ők építik
dátum 2018-06-13 idő 14:24

A Lidl óvodát és hotelt nyit a boltjai felett, az Aldi lakásokat fejleszt. A diszkontláncok egyre aktívabbak az ingatlanpiacon, de ki profitál ebből?