Hírek, aktualitások

dátum 2014-12-09 idő 09:53

Közel negyedével nőtt a lakásforgalom november végéig

Amíg tavaly november végéig közel 78 ezer, addig az idén több mint 96 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon, a növekedés 23 százalékos - közölte a saját adatain és szakmai korrekciókon alapuló becslését a Duna House franchise hálózat hétfőn az MTI-vel.
 
A szakértők szerint a budapesti piacot a befektetetési céllal vásárlók uralják. Novemberben az arányuk 30 százalék volt, átlagban 14,4 millió forintért vásároltak 53 négyzetméteres ingatlanokat. A második legnépesebb csoport az első lakást vásárlóké, akik - átlagosan - a 10,9 milliós, 50 négyzetméteres lakásokat keresték. 
A statisztika szerint minden ötödik vevő nagyobb lakásba költözött, ők átlagosan 91 négyzetméteres ingatlant választottak, 21,6 millió forintért. 
 
 
Vidéken a befektetők csak a harmadik legnépesebb csoport: a forgalom 19 százalékát adták, 7,5 milliós vásárlási átlagárral. Minden negyedik vevő nagyobb lakást vett, átlagosan 101 négyzetmétereset, amelyre 14,5 milliót költött. A legnépesebb vidéki csoport - 31 százalékkal - az első lakást vásárlóké volt 8,6 millió forinttal.
 
A vásárolt új lakások aránya Budapesten mindössze 1 százalék volt, Kelet-Magyarországon 3, a nyugati országrészben pedig 5 százalék. Az ország keleti felén 121 ezer, a nyugati részen pedig 138 ezer forintosos négyzetméter áron vették a panellakásokat novemberben, Pesten 186 ezer, Budán 207 ezer forint volt az átlagár. 
 
Téglaépítésű lakásokat vidéken közel azonos, 150 ezer forintos négyzetméter áron vásároltak. Pesten 229 ezer, Budán 336 ezer, a belvárosban pedig 343 ezer forintért vették négyzetméterenként. Novemberben, a fővárosban és Pest megyében keresték a legnagyobb arányban a felújítandó lakásokat, Budapesten 9 százalék míg az agglomerációban 7 százalék volt ezek aránya.
A fővárosban a pesti oldalon XIII. kerületi lakások voltak a legkeresettebbek, utána - lényegében azonos szinten - a VI., VII. és XIV. kerület következett. A budai oldalon a XI. kerület vezet, azt követi a II. kerület.
 
 
A Duna House nyomon követi az adásvéteknél mért árcsökkenés arányát is. Ez két részből áll: az első esetében maga az eladó enged az árból, mielőtt a vevő megérkezne, míg a második a vevővel folytatott alku. A vidéki családi házaknál volt a legnagyobb a lealkudott ár: az eladó előbb 5 százalékkal ejtette az árat, majd a vevő további 11 százalékot alkudott le.
A legkisebb árcsökkenés a vidéki panel lakásoknál volt, az eladó előbb 1 százalékot, majd az alku során 5 százalékot engedett. Átlagosan a fővárosban 8 százalék, míg vidéken 11 százalék volt az árcsökkenés az eredeti kínálati árhoz képest.
 

A Duna House-ról

 
A Duna House a magyarországi ingatlanpiac egyik vezető vállalata, széles és sokrétű tevékenységi körébe tartozik az ingatlanközvetítés, a franchise megoldások, a projekt marketing-tevékenység, ingatlan-finanszírozás és ingatlanokkal kapcsolatos befektetések, valamint az ezekhez kapcsolódó tanácsadói és kezelői tevékenységek. A hálózat tagja a Magyar Franchise Szövetségnek, amely 2010-ben az év franchise hálózatának választotta.
 
Forrás: MTI; dh.hu
Virtuális kiállító: Duna House Franchise Kft.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.