Hírek, aktualitások

dátum 2014-11-18 idő 12:39

Levendula Kézműves Fagylaltozó - tavasszal tíz új egység nyitása a cél

A Levendula Kézműves Fagylaltozó egyedülálló ízvilágával, provence-i hangulatú fagylaltozóival eddig is elbűvölte a hűsítő édesség kedvelőit. Ezúttal azonban nem egy új ízt vezetnek be, hanem franchise vállalkozásukat terjesztik ki.
 
2014 októberétől körültekintő előkészületi munka után megkezdte országos franchise rendszerének bővítését a Levendula Kézműves Fagylaltozó. A hálózatban való működés eddig sem volt idegen a franchise rendszergazdától, hiszen a koncepció indulása óta mára már hét egységgel rendelkező fagylaltozó lánccá nőtte ki magát. A márkanév és az üzleti koncepció kitalálói, tulajdonosai, Szalay Péter, Brunner Zsolt és Szalay-Farkasházy Mariann 2015 tavaszára tíz új egységgel szeretné gyarapítani a hálózatot - természetesen franchise átvevők bevonásával. A szegedi franchise egység és a tihanyi saját üzlet idei megnyitását követő siker után a hálózat terjeszkedése két dél-alföldi városban folytatódik, ahol már megtalálta franchise partnerét a Levendula.
 
 
A tulajdonosok célja egy olyan - a magyar piacon egyedülálló - presztízs fagylaltozó létrehozása volt, ahol a vendégek magas minőségű kézműves fagylaltokat fogyaszthatnak, egy provence-i hangulatú egységben. A Levendula fagylaltozók egyedi színvilággal és külső megjelenéssel hívják fel magukra a figyelmet, - melynek köszönhetően könnyen beazonosítható a koncepció -  és hamar a környék kedvenc találkozóhelyeivé válnak. A kellemes, barátságos légkörben a vásárlókat informatív tájékozató táblák segítik az ízek és a felhasznált alapanyagok közötti eligazodásban, mivel a fagylaltozók termékkínálata a korszerű táplálkozási igényeknek megfelelően lett kialakítva.
 
 
Az üzletek kínálatukat tekintve több mint 80 fajta fagylaltot vonultatnak fel, amelyeket mesterséges adalékanyagok nélkül, valódi gyümölcs felhasználásával, válogatott hozzávalókból, kézzel készítenek. Az olaszos fagylaltkészítési hagyományok mellett az alapanyagok újszerű megközelítésével próbálják megnyerni a vendégeket. Az ízek összetevői között - a teljesség igénye nélkül - találunk tihanyi levendulát, szatmári szilvát, szentendrei epret, belga csokoládét, brontei pisztáciát, és siracusai citromot is.
 
 
Hogy miért esett pont a franchise vállalkozási formára a tulajdonosok választása? Mert a franchise egy bevált, dinamikus hálózatépítési forma, állítják. Világszerte a legsikeresebb fagylaltozók is franchise-ban működnek - gondoljunk csak a Häagen-Dazs, vagy a Ben & Jerry hálózatokra.
 
A franchise rendszer bevezetésével egy Levendula fagylaltozót alacsony vállalkozási kockázattal nyithat meg az átvevő partner. Ehhez komoly segítséget, kidolgozott arculatot és folyamatos tanácsadást, valamint támogatást kap a rendszergazdától. Közös beszerzési források, központi kézműves műhely, és egy egész országra kiterjedő logisztikai hálózat is segítik az átvevőt a boldogulásban.
 
Kontakt
 
Név: Szalay Péter, tulajdonos
E-mail: uzletfejlesztes@levendulafagylaltozo.hu
Cimkék: étel-ital


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.

Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.