Hírek, aktualitások

dátum 2015-11-09 idő 09:17

Luxusburgert fejleszt a McDonald's

Annyira megijedt a konkurenciától, hogy luxushamburgert dob piacra a McDonald's, amit Michelin-csillagos éttermek séfjeinek a bevonásával kísérleteznek ki. A gyorsétteremláncnak főleg Angliában lettek az utóbbi időben konkurensei, olyanok, mint a Five Guys és a Shake Shack, amik kifejezetten prémium minőségű hamburgereket készítenek - írja az index.hu.
A Signature Collection névre hallgató hamburgereket 28 étteremben árulják majd, egyelőre kizárólag Londonban és Manchesterben, jövő nyáron azonban már több mint 400 étteremben kapható lesz. A Guardian szerint ha Angliában sikeresek lesznek a termékek, akkor a világ többi éttermében is bevezetik.
A luxusburger ára 4,69 font lesz, (azaz 2000 Ft), az extra vastag hús kalácstésztából készült buciba kerül. A nagyobb húsra természetesen várni kell, így a McDonald's az asztalhoz viszi majd a rendelést, ezzel is a konkurens éttermekkel szeretnék felvenni a versenyt.

Magyarországon 27 évvel ezelőtt, 1988-ban nyílt meg az első McDonald’s gyorsétterem a Régiposta utcában. Az első franchise rendszerben működő hazai vállalatként ismert McDonald’s fejlődésében kulcsszerepet játszottak a hazai kisvállalkozások, amelyek jelenleg is a vállalat éttermeinek közel felét franchise átvevőként üzemeltetik. A hálózat egységeiben az elmúlt  évek alatt több, mint 1 milliárd vendég fordult meg, és jelenleg éttermeikben évente átlagosan 80 millió vendéget szolgálnak ki.

index.hu


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.