Hírek, aktualitások

dátum 2014-03-28 idő 16:55

Luxusburgert tesztel a McDonald’s Svájcban

Az olcsó tömegtermékekről a prémium-kategória irányába mozdul el a gyorsétterem hálózat Svájcban. A McDonald’s a jómódú alpesi országban kezdi tesztelni új luxusburgerét, amelyben az „alap” 180 gramm marhahús.
 
Ennek megfelelő az ár is, átszámítva 13 euró, vagyis majdnem 4000 forint. Az eddigi legdrágább burger, a „Big Tasty” Svájcban hat és fél euróba kerül.
 

A McDonald’s Magyarországon

 
Magyarországon 1988-ban nyílt meg az első McDonald’s gyorsétterem a Régiposta utcában. Az első hetekben naponta 10-11 ezer vendéget szolgált ki az étterem, a népszerűségnek köszönhetően pedig a lánc növekedése az elmúlt 25 évben folyamatos volt. Jelenleg az ország számos pontján, valamennyi megyében található McDonald’s étterem, összesen 98 egység, amelyekben 25 év alatt csaknem 1 milliárd vendég fordult meg és éttermeikben évente átlagosan 80 millió vendéget szolgálnak ki.
 
 
A magyarországi McDonald’s éttermeik közel 5000 embernek biztosítanak megélhetést. Munkavállalói fele diák, akiket tanulmányaik mellett iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatnak.
 
Forrás: haszon.hu; turizmusonline.hu


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.