Hírek, aktualitások

dátum 2013-11-13 idő 09:05

Magyar cég vinné a hazai Praktikert

Magyar milliárdosok között előkelő helyen álló Felcsuti Zsolt érdekeltségébe tartozó, gépgyártással és ahhoz kapcsolódó kereskedelemmel foglalkozó MPF Holding előrehaladott tárgyalásokat folytat a Praktiker hazai leányvállalatának felvásárlásáról – tudta meg a Népszabadság több, független piaci forrásból.
 
Érdeklődésünkre ugyanakkor sem a Praktiker, sem pedig a MPF nem kommentálta a hírt, ám úgy tudni, hogy már tart a Magyarországon tizenkilenc nagy- és két miniáruházzal jelenlévő hazai Praktikerek átvilágítása. Az MPF több barkácsáruházzal áll kapcsolatban, így a Praktiker mellett az időközben a magyar piacról kivonult Bricostore-nak is szállított. Az MPF már 2012-ben kérőként jelentkezett az akkor még csak a kivonulását fontolgató Bricostore-nál.
 
 
A társaság ugyan a Bricostore adósságait is átvette volna, azonban a tavalyi év végén a tulajdonos Bresson család elutasította a magyar vevőjelölt ajánlatát. Az MPF idén nyáron már azt jelentette be, hogy leállítja a Praktiker külföldi áruházaiba történő szállításait, mivel szerintük csődhelyzetben van a német tulajdonú cég. Ugyanakkor az MPF közlése szerint a huszonegy hazai áruházban továbbra is megtalálhatóak a termékeik.
 
Később a Praktiker felszámolása több fázisban indult el: előbb csak a németországi csoport egyes cégei kerültek kalapács alá, ekkor még a magyar áruházakat tulajdonló Baumarkt Praktiker International GmbH-t elkerülte a csőd. Októberre azonban kiderült, hogy a német anyavállalat karcsúsítása sem igazán segített, így a magyar áruházakat tulajdonló német cégre is benyújtotta a konszern a felszámolást. Ezzel a napokban kalapács alá került lengyel Praktikerek mellett a magyar egység is eladósorba jutott.
 
Kép forrása: napi.hu
 
Az utóbbi időben több, egymástól független hír is arról szólt, hogy a konkurensek szemet vetettek a Praktiker áruházakra, ám az eddigi vevőjelöltek nem céget akartak venni, hanem kiszemezgették volna a jobb elhelyezkedésű áruházakat – a Praktiker áruházak zöme bérlemény, csak néhány áruház van a vállalat tulajdonában. Ugyanakkor úgy tudni, hogy a Praktiker itteni vezetése inkább azt szorgalmazta, hogy egyben és jogutódlással keljen el a magyar hálózat – már csak a cég 1200 munkavállalója miatt is.
 
Bár a Praktiker a becslések szerint az ötszázmilliárdos magyar barkácspiac második legnagyobb szereplője volt, de a válság nyomán a hálózat súlyos, negyven százalék körüli forgalomcsökkenést szenvedett el. Hamar kiderült, hogy a nagyáruházi modell a recesszióval küszködő piacon kevésbé tartható fenn. Az utóbbi évek karcsúsításaival azonban csak mérsékelni tudta a hazai cégvezetés a veszteséget, így a társaság 2012-ben 27,7 milliárd forint árbevételt ért el, vesztesége 2,5 milliárd forint volt, ami némi javulás a 2011-es 3,1 milliárdhoz képest.
 
Forrás: nol.hu
Szerző: Batka Zoltán


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.

Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.