Hírek, aktualitások

dátum 2017-06-15 idő 09:48

Megnyitott hazánk 3. IKEA áruháza

Tegnap reggel a terveknek megfelelően megnyílt a harmadik magyarországi IKEA áruház Magyarországon. A soroksári áruház több mint 30 ezer négyzetméteres, lényegében másfélszer akkora, mint a budaörsi vagy az Örs vezér téri egység.
Az eseményt az IKEA a Facebook-oldalán közvetítette, eszerint az első látogató, egy középkorú férfi egy ajándékot is kapott az áruháztól, amelyről kibontása után kiderült, hogy egy 500 ezer forintos vásárlási utalvány volt.
 
Meglepően sok vásárló volt kíváncsi az új IKEA-ra, már az első percekben tömött sorokban áramlottak be az emberek a bemutatótérre, miközben az áruház dolgozói svéd zászlókat lobogtatva üdvözölték őket.
Aki június 14. és 28. között az új soroksári áruházban vásárol és regisztrálja nyugtája sorszámát az IKEA weboldalán, akkor visszanyerheti a vásárlása összegét, vagy akár megnyerheti az 1 millió forintos fődíjat is.
A soroksári IKEA egyébként a másik két egyéghez hasonlóan a hét minden napján, reggel 9 és este 21 óra között várja a vásárlókat, most érdekes nyitási akciókkal.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Café Frei kávéház nyitott az Office Gardenben
dátum 2018-05-08 idő 09:44

Az Office Garden irodaházban nyitott meg az eddigi legnagyobb Café Frei kávéház.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

A nyár lehetősége! Frozen joghurt hálózatát értékesíti a Jono Yogo
dátum 2018-05-23 idő 13:52

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban - Allée, Mammut, Árkád, Westend - és a Budaörsi Auchan Korzón várja új tulajdonosát.

Prága után Brnoban is nyílt Diego áruház
dátum 2018-05-23 idő 09:22

Csehországban is terjeszkedik a magyar központú cég.

Megéri vállalkozni? Stabil alapokra épült hálózatnál mindenképpen
dátum 2018-05-16 idő 09:27

Haszon Magazin interjú Szemler Tamással, a Duna House Franchise igazgatójával a piaci trendekről és az előttünk álló változásokról.

Legyen Ön is Naturhouse franchise partner!
dátum 2018-05-14 idő 10:34

A Naturhouse minden diatetikai központjában magasan képzett és tapasztalt dietetikusok segítenek a fogyni, illetve egészségesebben táplálkozni vágyóknak.

Új elnökséget választott a Magyar Franchise Szövetség
dátum 2018-05-11 idő 09:10

Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Franchise Szövetség.