Hírek, aktualitások

dátum 2016-05-11 idő 09:15

Mégsem akkora siker az Update a tőzsdén?

Május 31-én tartja éves rendes közgyűlését a Norbi Update Lowcarb Nyrt. A hír talán kevesek érdeklődését keltené fel önmagában, az esemény napirendi pontjai között azonban az is megjelent: Schóbert Norbert a társaság zártkörűvé alakulását javasolja, és kivonná a nyilvános forgalomból a cég részvényeit. 

Ennek előzménye, többek közt az is lehet, hogy nem oly rég az MNB (Magyar Nemzeti Bank) több esetben észlelte, hogy a Norbi Update Lowcarb Nyrt. közösségi oldalán vagy a sajtón keresztül úgy hozott nyilvánosságra rendkívüli tájékoztatási körbe tartozó információkat, hogy azokat az MNB által működtetett hivatalos közzétételi helyen egyáltalán nem, vagy csak jelentős késéssel jelentette meg

Az MNB a jogsértések miatt a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-t összesen mintegy 1 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, és figyelmeztette a jövőbeni jogkövető magatartásra.

A tőkepiacról szóló törvény ugyanis alapelvi szinten rögzíti, hogy a kibocsátóknak a szabályozott információkat a legszélesebb nyilvánossághoz – a lehető legrövidebb időn belül – megkülönböztetés nélkül kell eljuttatnia. A vonatkozó jogszabályok éppen ezért kötelező jelleggel előírják, hogy a tőzsdén jelenlévő cégeknek az értékpapír értékét vagy hozamát érintő információkat elsődlegesen az MNB által működtetett, bárki által ingyenes elérhető hivatalos közzétételi helyen kell nyilvánosságra hozni.

A társaság az elmúlt üzleti évét tekintve is vegyes sikereket könyvelhet el, mivel azt a nyilvánosságra hozott adatok alapján 344 millió forintos adózott veszteséggel,és ugyanekkora mérleg szerinti eredménnyel (osztalék nélkül) valamint 449 millió forintos mérlegfőösszeggel zárta.

Tegyük hozzá a tőzsdéről való kivezetés sem díjmentes, közel 300 millió forintba is kerülhet a társaságnak. 

forrás: hvg.hu



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.

Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.

Vidéki városokban keres franchise partnereket a High Care
dátum 2018-01-10 idő 09:39

A High-Care Cosmetics mintegy 20 egységével az egyik vezető kozmetikai franchise hálózat hazánkban.