Hírek, aktualitások

dátum 2013-11-26 idő 17:03

Mennyit ér egy ötlet?

Az európai polgárok ugyan elismerik a szellemi tulajdon fontosságát, ugyanakkor bizonyos esetekben annak megsértését is elfogadhatónak tartják – olvasható a 2013. október 25-én megjelent Európai polgárok és a szellemi tulajdon: észlelés, tudatosság és magatartás című kutatási jelentésben, melyet a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontja készített. (Élelmiszer Online összeállítás)
 
A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) megbízásából a Szellemi Tulajdoni Jogsértések Európai Megfigyelőközpontja által 26 500, 15 évesnél idősebb személlyel végzett európai felmérés szerint a válaszadók 86 százaléka egyetért azzal, hogy a szellemi tulajdon védelme fontos, mert hozzájárul a termékek és szolgáltatások minőségének javításához. A megkérdezettek 69 százaléka azért ismeri el a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, mert hozzájárul a munkahelyteremtéshez és a gazdasági növekedéshez. Ebből következően elítélik a szellemi tulajdonjogot sértő magatartást.
 

Fontos, de nem annyira

 
Az európaiak 96 százaléka úgy gondolja, hogy a szellemi tulajdon fontos, mivel a feltalálók, az alkotók és az előadóművészek támogatásával ösztönzi az innovációt és a kreativitást.
 
A maga nemében az Európai Unióban úttörőnek számító felmérés azonban arra is rámutat, hogy egyéni szinten az európaiak átlagosan 34 százaléka úgy véli, a hamisított áruk vásárlása elfogadhatónak tekinthető, ha így pénzt takaríthatnak meg.
 
 
Szintén népszerű az a felfogás, miszerint a szellemi tulajdon főként az elit – nagyvállalatok, sikeres művészek – érdekeit szolgálja: az európaiak csupán egytizede véli úgy, hogy a szellemi tulajdon védelméből, és a jogszabályok érvényesítéséből a legtöbb haszna a fogyasztóknak származik. Emiatt az európaiak 38 százaléka úgy véli, a hamisított áruk vásárlása a piacvezérelt gazdaság elleni tiltakozásként indokoltnak tekinthető.
 
Az európaiak 22 százaléka szerint az illegális forrásból való letöltés elfogadható, ha nincsen legális alternatíva a tartalmak megszerzésére, illetve 42 százalék szerint elfogadható, ha személyes használatra történik. Ezek az arányszámok a 15-24 éves korosztály esetében különösen magasak.
 
Az európaiak tehát elfogadják azt, hogy a szellemi tulajdonjogok országuk gazdasági és társadalmi szervezetének fontos pillérét alkotják, támogatóan viszonyulnak a kapcsolódó szabályokhoz és azok érvényesítéséhez, ugyanakkor több mint harmaduk elfogadhatónak tartja a szellemi tulajdonjogot sértő magatartást, amikor az egyénre lebontva értékeli azt. A két felfogás közötti különbség a felmérés szerint azzal a ténnyel magyarázható, hogy a megkérdezettek közül sokan úgy vélekednek, a szellemi tulajdonjog védelméből személyes előnyük nem származik, illetve a szellemi tulajdon rendszere elvárásaiknak nem felel meg az olyan területeken, mint az ár, elérhetőség, minőség vagy a választék.
 

A gazdaság motorja

 
António Campinos, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) elnöke erről így nyilatkozott: „A felmérésből kiderül, hogy míg a szellemi tulajdon Európa egyik legértékesebb vagyona, rendszeresen megkérdőjelezik annak jelentőségét. Bízunk abban, hogy ezen adatok segítségével hatékonyabbá válik a szellemi tulajdonjogi jogsértések elleni együttes fellépésünk, ahol mindenkinek jut szerep”.
 
A magyar adatok kapcsán a kutatási jelentés rávilágít arra, hogy a magyar fogyasztók az európai átlaghoz (24 százalék) képest többen (27 százalék) gondolják úgy, hogy elfogadható hamisítványokat vásárolni, amennyiben az eredeti termékek ára túl magas.
 
Szintén szignifikáns adat a letöltésekkel kapcsolatban, hogy a magyarok csupán egytizede (12 százalék) gondolkozott el azon, miközben zenét vagy filmet töltött le az internetről az elmúlt egy évben, hogy az oldal legális volt-e, továbbá a letöltők csupán 7 százaléka jutott el odáig, hogy a weboldal legalitásának utána is nézzen.
 
Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese a kutatási jelentés adataiból kiemelte, hogy „a magyarok szinte fele (47 százalék) ért egyet azzal a megállapítással, hogy hamis termékek vásárlása tiltakozás és egyben ellenállás a piacvezérelt gazdasággal és a nagy prémiummárkákkal szemben, míg az európaiak csupán átlagosan 38 százaléka vélekedik erről hasonlóan. Ez a szám igen magas, ami még mindig azt mutatja, hogy a magyar fogyasztók nem értik pontosan, miért fontos a szellemi tulajdon védelme. A jogsértések elleni fellépés, a hamis termékek, illetve a szerzői jogi tartalmak illegális internetes forrásokból való megszerzésének visszaszorítása nemcsak makrogazdasági szinten fontos, de az egyes fogyasztók életére is jelentős befolyással van.”
 


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.

Frozen Yoghurt hálózat kínálja értékesítésre az elmúlt 4 év alatt felépített franchise hálózatát
dátum 2018-04-13 idő 10:50

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban, valamint a budaörsi Korzó Auchan Kereskedelmi Központban is jelen van üzleteivel.