Hírek, aktualitások

dátum 2017-03-30 idő 10:05

Negyed évszádos jubileumát ünnepelte a SPAR Magyarország 2016-ban

Amikor az első SPAR szupermarket megnyílt Tatán, csak kevesen sejtették, hogy egy valódi sikertörténet veszi kezdetét. 25 év telt el azóta. Az eltelt évek alatt folyamatosan fejlődött az üzlethálózat, elindult a franchise program és a cég jelentős szerepet vállalt a társadalmi ügyek támogatásában is. Az elmúlt évtizedekben a SPAR Magyarország az ország meghatározó és kedvelt élelmiszerláncává vált. A 2016-os év a jubileum jegyében telt el számos aktivitással, újdonsággal és eseménnyel. A vállalat forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 %-kal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A SPAR Magyarország üzlethálózatának fejlesztésére az idei évben 23 milliárd forintot fordít, melynek keretében összesen 24 áruház újul meg és várhatóan 5 új áruház nyitja majd meg kapuit. 

A Spar tavaly 20 milliárd forintot fordított beruházásokra, 24 üzletet alakítottak át és 4 újat nyitottak. Idén a tervek szerint 23 milliárd forintból 24 áruház újul meg és ötöt nyitnak.
 
A hálózat 493 üzletében 13 ezer dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Az egységek mintegy negyede (116 darab) franchise partnerek üzemeltetésében áll. Tavaly 43 új franchise üzlet nyílt és a franchise-ban működő boltok forgalma éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Még mindig nagy üzlet a fogyókúra: tovább terjeszkedik a Naturhouse
dátum 2018-06-01 idő 09:38

2018-ban további terjeszkedéssel számol a táplálkozási tanácsadással foglalkozó Naturhouse.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Pazar évet zárt tavaly itthon a McDonald's
dátum 2018-06-19 idő 12:04

Tájékoztatásuk szerint tavaly a vendégek száma Magyarországon 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az étteremhálózat évente átlagosan mintegy 80 millió vendéget szolgál ki.

Gyöngyösön nyitotta meg új éttermét a McDonald's
dátum 2018-06-19 idő 11:25

Gyöngyös forgalmas közlekedési csomópontjában nyitotta meg kapuit a McDonald’s legújabb, kétszintes autós étterme. Az étterem az első vidéki egység, amely már a „Jövő Élménye” koncepció alapján készült.

Egy igazi nyári ajánlat: frozen joghurt koncepció keresi új tulajdonosát!
dátum 2018-06-18 idő 09:42

A Jono Yogo, az egész évben üzemeltethető forzen joghurt hálózat remek franchise befektetési lehetőség. Az öt egységből álló franchise 2013 óta van jelen a hazai piacon, és a legforgalmasab budapesti üzletközpontokban képviselteti magát.

A franchise Spanyolországban
dátum 2018-06-15 idő 16:51

„A siker kulcsa Spanyolországban az, hogy megfelelően tudjunk alkalmazkodni a spanyolok ízlésvilágához” – Interjú Eduardo Abadíával, a Spanyol Franchise Szövetség ügyvezető igazgatójával.

Úgy megy házhoz a Lidl és az Aldi, hogy már a házat is ők építik
dátum 2018-06-13 idő 14:24

A Lidl óvodát és hotelt nyit a boltjai felett, az Aldi lakásokat fejleszt. A diszkontláncok egyre aktívabbak az ingatlanpiacon, de ki profitál ebből?