Hírek, aktualitások

dátum 2016-12-20 idő 11:50

Nem bírják a béremelést a magyar boltosok

Nehéz évre számít 2017-ben a Coop, amikor ki kell gazdálkodnia a tetemes minimálbér-emelést és az egyéb költségek növekedését. De nemcsak ez a problémájuk, hanem az is, hogy a kistelepüléseken már jelenleg, béremelés nélkül is csak veszteségesen tudnak működni, ezért szerintük kormányzati segítségre van szükség. 

A cég elnöke, Pekó László egy interjúban arról beszélt, hogy a Coop sok olyan térségben van jelen, ahol az életszínvonal és a jövedelmi viszonyok messze elmaradnak a főváros vagy a nagyvárosok átlagától. Sok kistelepülésen nincs növekedés, a fiatalok elvándorolnak, magas a munkanélküliség vagy a közmunkások aránya – a Coop 2600 üzletének pedig több mint a fele ilyen kistelepüléseken működik. 

Szerinte vannak olyan kistelepülések, amelyek mára elértek oda, hogy csak a kormányzattal közösen lehet megoldást találni a lakosságmegtartásra és a vásárlóerő növelésére, különben csak veszteségesen lehet üzemeltetni a helyi kisboltot.

Erre a helyzetre jön még rá a béremelés, Pekó szerint ezt nem lesz könnyű kigazdálkodni, főleg hogy a munkaerőhiány miatt már eleve 7-8 százalékkal kellett emelniük a béreket. Azt mondta, a kereskedelemben a garantált bérminimum emelése okozza a nagy problémát, hiszen itt többnyire szakképzett munkaerőt kell alkalmazni. Márpedig utóbbiak legkisebb bére két év alatt összesen 37 százalékkal emelkedik, ami jócskán meghaladja a várható forgalombővülést, és amelyből csak keveset kompenzál a 7 vagy 7,5 százalékpontos járulékcsökkentés.

Ennek ellenére a Coop mégis forgalomnövekedést vár, meg akarja őrizni 14-15 százalékos piaci részesedését. Viszont "hozzá kell majd nyúlniuk" az árakhoz is, plusz növelniük kell a hatékonyságukat is, mert csak így lehet versenyben maradni. Ami egyébként egyben azt is jelenti, hogy csökkentik az élőmunka-igényt, más szóval informatikával és gépekkel váltják fel a dolgozókat.

Forrás: index.hu

 



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Café Frei kávéház nyitott az Office Gardenben
dátum 2018-05-08 idő 09:44

Az Office Garden irodaházban nyitott meg az eddigi legnagyobb Café Frei kávéház.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Frozen joghurt hálózatát értékesíti a Jono Yogo
dátum 2018-05-23 idő 13:52

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban - Allée, Mammut, Árkád, Westend - és a Budaörsi Auchan Korzón várja új tulajdonosát.

Prága után Brnoban is nyílt Diego áruház
dátum 2018-05-23 idő 09:22

Csehországban is terjeszkedik a magyar központú cég.

Megéri vállalkozni? Stabil alapokra épült hálózatnál mindenképpen
dátum 2018-05-16 idő 09:27

Haszon Magazin interjú Szemler Tamással, a Duna House Franchise igazgatójával a piaci trendekről és az előttünk álló változásokról.

Legyen Ön is Naturhouse franchise partner!
dátum 2018-05-14 idő 10:34

A Naturhouse minden diatetikai központjában magasan képzett és tapasztalt dietetikusok segítenek a fogyni, illetve egészségesebben táplálkozni vágyóknak.

Új elnökséget választott a Magyar Franchise Szövetség
dátum 2018-05-11 idő 09:10

Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Franchise Szövetség.