Hírek, aktualitások

dátum 2017-05-25 idő 12:41

Paul Thompson, a Water Babies alapítója tartott előadást a szövetség közgyűlésén

A Water Babies 2002-ben alapított angol hálózat, 64 egységével a világ egyik legnagyobb babauszoda hálózatává nőtte ki magát. Jelen van többek között Angliában, Kanadában, Új-Zélandon, Hollandiában és Kínában.

Paul Thompson inspiráló előadásából megtudtuk, hogyan építette fel hálózatát, milyen helyzetekbe került a nemzetközi terjeszkedés során, és milyen tapasztalatokat szerzett a különböző országokban, kultúrákban.
Az előadás első felében Paul részletesen bemutatta a Water Babies által kínált szolgáltatásokat. Ez lényegében négy részből tevődik össze: babaúszás, támogatás, kapcsolódó termékek értékesítése, és víz alatti babafotózás. 
 
 
Az előadás második felében a hálózat nemzetközi terjeszkedésével kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A külföldi piacra lépés minden hálózat számára nagy dilemma, hiszen különböző országokban más-más követelményeknek kell megfelelni. A terjeszkedési stratégiájának első lépése volt, hogy meghatározta mely célpiacokon kíván első lépésben megjelenni, és kifejezetten ezekre a területekre koncentrálta az erre irányuló marketing tevékenységét. Két-három év elteltével, minden előzetes várakozást felülmúlva hat országban sikerült elindulniuk (az adott ország gazdasági struktúrájának megfelelő, különböző terjeszkedési stratégia alkalmazásával).
 
Az alapító különösen büszke arra, hogy a közel 15 éves működése alatt egy átvevő sem ment csődbe, vagy lépett ki a hálózatból valamint, hogy a Water Babies-t a tavalyi évben a Brit Franchise Szövetségnél az év arany fokozatú hálózatává választották.

 



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Café Frei kávéház nyitott az Office Gardenben
dátum 2018-05-08 idő 09:44

Az Office Garden irodaházban nyitott meg az eddigi legnagyobb Café Frei kávéház.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

A nyár lehetősége! Frozen joghurt hálózatát értékesíti a Jono Yogo
dátum 2018-05-23 idő 13:52

A koncepció öt egysége négy jelentős budapesti bevásárlóközpontban - Allée, Mammut, Árkád, Westend - és a Budaörsi Auchan Korzón várja új tulajdonosát.

Prága után Brnoban is nyílt Diego áruház
dátum 2018-05-23 idő 09:22

Csehországban is terjeszkedik a magyar központú cég.

Megéri vállalkozni? Stabil alapokra épült hálózatnál mindenképpen
dátum 2018-05-16 idő 09:27

Haszon Magazin interjú Szemler Tamással, a Duna House Franchise igazgatójával a piaci trendekről és az előttünk álló változásokról.

Legyen Ön is Naturhouse franchise partner!
dátum 2018-05-14 idő 10:34

A Naturhouse minden diatetikai központjában magasan képzett és tapasztalt dietetikusok segítenek a fogyni, illetve egészségesebben táplálkozni vágyóknak.

Új elnökséget választott a Magyar Franchise Szövetség
dátum 2018-05-11 idő 09:10

Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Franchise Szövetség.