Hírek, aktualitások

dátum 2013-11-05 idő 10:21

Tizenegy éves lett a Vapiano

Tízenegy éves születésnapját ünnepelte a Vapiano októberben. A hálózat alapítói 11 éve Hamburgban hozták létre az első éttermüket. A koncepció sikertörténetet eredményezett, a nemzetközivé lett étteremlánc 10 év alatt behálózta szinte az egész világot. A hamburgi étterem nyitása után először egész Németországot hódították meg, majd Európát, aztán áthajóztak a tengerentúlra, majd egyre messzebb merészkedtek.

2007-ben Észak-Amerikában, Washingtonban, 2008-ban elsőként Ázsiában, Szaud-Arábiában, 2009-ben pedig Brisbane-ben, Ausztráliában nyílt Vapiano étterem. Jelenleg 4 kontinensen, 28 országban és több mint 110 étteremben több százezer vendég fogyasztja nap mint nap a a helyben, frissen készülő ételeket.

Mint ahogy azt előző Vapiano cikkünkben közöltük, Magyarországon a három meglévő (Fashion Streeten, a Bécsi úton és a hegyvidéki MOM parkban) étterem után, ebben a hónapban nyitják meg negyedik éttermüket a WestEnd City Center bevásárlóközpontban.

Az új étterem különlegessége, hogy ez lesz hazánk első Vapiano 2.0 dizájnú étterme. A Vapiano továbbfejlesztett arculatában megújult a teljes belső dizájn, könnyedebb, világosabb, mediterránabb lett a környezet.



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.