Hírek, aktualitások

dátum 2014-03-27 idő 11:49

Trendforduló lehet az ingatlanpiacon (DH)

A Duna House ingatlanközvetítő szerint több jel is arra mutat, hogy trendforduló lehet az ingatlanpiacon. Nem várnak kirobbanó fellendülést, de a lassú emelkedésnek eljöhet az ideje.
 
Meglepően magas a Duna House által becsült idei februári forgalmi adat, amely a válság utáni egyik legerősebb ingatlanpiaci forgalmát mutatja és a márciusi előrejelzések is bíztatóak. A tavalyi februárhoz képest például 12 százalékkal több adás-vétel zajlott, ha pedig az első két hónapot tekintjük, akkor is 10,5 százalékos az erősödés a két év azonos időszakában. Ha ez a tendencia folytatódni tud, akkor a válságot követő legerősebb forgalmát produkálhatja a piac a tavalyi leggyengébb után. Korai még becsülni, de nem kizárt, hogy 100 ezer adás-vétel körül zárhat az idei év a 2013-as 84 ezer után.
 
 
A lezárt adás-vételi tranzakciók mellett több jel is utalhat az elmozdulásra. Egyik ilyen a keresleti index alakulása, amelyet az ingatlanközvetítő az irodáiba betérő potenciális vevők számából (és egyéb korrekciós tényezőkből) kalkulál. Ez az index váratlanul megugrott januárban, majd a következő hónapban nemhogy szinten maradt, hanem még tovább nőtt. A 87 százalékpontos érték az elmúlt négy év egyik legkiemelkedőbb keresletét mutatja, ami előrevetíthet egy valós forgalomnövekedést a következő hónapokra.
 
Ezzel együtt beszédes az alku alakulása is az elmúlt hónapokban. A fővárosban például tavaly novemberben még az összes eladott ingatlan esetében a vevők 7 százalékot tudtak alkudni, ez a szint aztán megmaradt decemberben is, de az év első két hónapjában 6 százalékra csökkent, a márciusi eddigi adatok pedig csupán 5 százalékon járnak. A csökkenő alku azt jelzi, hogy az eladók kevésbé vannak rákényszerítve az árlevitelre, hiszen több a potenciális vevőjelölt. Az értékesítési idő csökkenésének is mutatkoznak a jelei, de ennek vizsgálata majd visszamenőleg lehetséges.
 
 
Az első negyedév ilyen intenzitása előrevetítheti az árak elmozdulását is. A Duna House országos árindexe 2012 utolsó negyedéve óta lényegében 81 százalékponton stagnál (100 % 2008. első negyedéve volt). Az eddigi adatok alapján nem kizárt, hogy az április elején megjelenő legfrissebb árindex majd felfelé mozdulást fog mutatni.
 
Rutai Gábor - az ingatlanközvetítő elemzési vezetője - szerint az élénkülő piac egyik oka az alacsony betéti alapkamat lehet. Ilyen környezetben hagyományos alternatíva az ingatlanbefektetés, amelynek hozama túlszárnyalja a betétekét. Másik ok lehet a lakossági kivárás kezdődő oldódása. A várakozások feltehetően azt mutatják, hogy nem mennek lejjebb az árak, és a gazdasági környezet, illetve az állami hozzájárulások rendszere is kiszámíthatóvá vált. Az a többszázezer elhalasztott vásárlás, amely a válság utáni éveket jellemezte elképzelhető, hogy lassan, óvatosan beszivárog a piacra.
 

A Duna House ingatlanközvetítő hálózat 

 
A Duna House a magyarországi ingatlanpiac egyik vezető vállalata, széles és sokrétű tevékenységi körébe tartozik az ingatlanközvetítés, a franchise megoldások, a projekt marketing-tevékenység, ingatlan-finanszírozás és ingatlanokkal kapcsolatos befektetések, valamint az ezekhez kapcsolódó tanácsadói és kezelői tevékenységek. A hálózat tagja a Magyar Franchise Szövetségnek.
 
Forrás: dh.hu
Virtuális kiállító: Duna House Franchise Kft.


vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.

Plakátaukciót rendez a BÁV január 24-én
dátum 2018-01-15 idő 11:53

Az aukción reklám- és kiállítás plakátok is képviseltetik magukat, a történelmi ereklyék gyűjtői pedig az ötvenes és hatvanas években készült propagandaplakátok közül válogathatnak.

Franchise partnereit keresi a BITE bakery café
dátum 2018-01-11 idő 10:58

Franchise partnereket keres a pereceket, szendvicseket, mascarponés tekercseket és különleges ízesítésű kávékat kínáló BITE bakery café.