Hírek, aktualitások

dátum 2014-07-23 idő 14:30

Újabb két Bubbles mosoda nyílik Budapesten

A nyár folyamán újabb Bubbles mosoda egységek nyitnak meg Budapesten. Július végéig a Corvin sétánynál, a Nagytemplom utcában, az indián nyárra pedig a Király utcában a Metropol Passage-ban kerül átadásra az 5. és a 6. Bubbles design mosoda egység. 

2015-ig 20 új önkiszolgáló mosoda megnyitását tervezi Budapesten és vidéki nagyvárosokban a BUBBLES International Zrt. Az ország első, non-stop mosodahálózatába 560 millió forintot fektetett a Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 

Az első Bubbles mosoda két és fél évvel ezelőtt nyitott meg Budapest szívében a népszerű Cézár-Házban. Megyeri Gábornak, a hálózat alapítójának ekkor még az volt az alapvető célja, hogy megismertesse az emberekkel ezt a külföldön már népszerű szolgáltatást, s felmérje az emberek igényét erre a hazánkban újszerű szolgáltatásra. 

A Bubbles mosodák olyan módon kerülnek kialakításra, hogy amíg a gépek dolgoznak, a betérő addig is kellemesen eltölthesse az idejét, kávézással, olvasással, beszélgetéssel vagy akár internetezéssel. Sőt gyermekes anyukákra is gondolnak, hiszen minden egységben külön gyereksarkok gondoskodnak róla, hogy ez a "közösségi mosás" akár kellemes családi programmá váljon.

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatta, hogy itthon is fogékonyak az emberek erre a szolgáltatásra, hamar felismerik az előnyöket és visszatérő vendégekké válnak. A jelenleg rendelkezésre álló statisztikák szerint átlagosan 900 mosást indítanak egy hónapban, és gyakori, hogy egy gép huszonkétszer is megy egy nap. A vásárlók 80-90%-a magyar, csak 10-20% a külföldi.

A pozitív vásárlói visszajelzések, valamint a befektetett tőke idő előtti megtérülése miatt fogalmazódott meg a hálózat alapítójában: érdemes lenne országos hálózatot fejleszteni. 

A hálózat még az idén további nyitásokat tervez több vidéki nagyvárosban is. A győri bejegyzésű cég elsődleges célpontja a saját székhelye, de több helyszínt is megvizsgálnak. A hosszabb távú elképzelések között szerepel a koncepció franchise jellegű hasznosítása és a nemzetközi terjeszkedés is, mellyel elsősorban a környező országokat céloznák meg. 

forrás: Bubbles Facebook



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

80 évre tervez a Burger King Magyarországon
dátum 2018-04-26 idő 09:24

41 éttermével a magyarországi gyorsétterem-piac meghatározó szereplője a Burger King.

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a SPAR
dátum 2018-04-24 idő 09:20

A szakemberek mellett a vásárlók is újra bizalmat szavaztak a SPAR Magyarországnak, amelyet sorozatban tizedszerre tartottak érdemesnek a márkaértékelési díjra.

Május végén Moszkva válik a franchise-világ fővárosává
dátum 2018-04-18 idő 11:26

2018. május végén három jelentős nemzetközi esemény is megrendezésre kerül az orosz fővárosban. a THE MOSCOW FRANCHISE EXPO 2018, a THE WORLD FRANCHISE FORUM az Orosz Franchise Szövetség szervezése, és itt tartják meg a Franchise Világtanács (WFC) soron következő ülését is.

A régió szennyesére pályázik a magyar mosoda-hálózat
dátum 2018-04-16 idő 12:23

Az önkiszolgáló mosodák térnyerését jól szemlélteti, hogy a Bubbles, több mint 50 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezik.

Május 10-én kerül megrendezésre a Magyar Franchise Szövetség tisztújító közgyűlése
dátum 2018-04-13 idő 12:45

A közgyűlésen Matthias H. Lehner, a Német Franchise Szövetség alelnöke, a Bodystreet alapító-tulajdonosa osztja meg a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatait.