Hírek, aktualitások

dátum 2016-08-26 idő 09:35

Üzleti Etikai Díj Pályázat

A Magyar Üzleti Etika díj a Budapest Klub kezdeményezésére jött létre, és a Piac és profit lappal közösen kerül kiadásra. A díjat független zsűri ítéli meg évente egy-egy magyarországi székhelyű cégnek kisvállalat,  közép-, nagyvállalat és multinacionális kategóriában.

Az Üzleti Etika díjat olyan vállalatok nyerhetik el, ahol fontos szerepet kapnak a felelős és etikus üzleti magatartás példamutató megoldásai. A díj ezekre a pozitív folyamatokra kívánja felhívni a figyelmet, s nem a vállalat tevékenységének egészét minősíti.

Olyan franchise hálózatok, valamint átvevők jelentkezését várjuk, melyek vezetői, munkatársai úgy érzik, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2016. évi Üzleti Etikai Díjra.

A jelölés után az Üzleti Etikai Díj Kontroll Bizottsága dönti el, mely jelölteket kér fel a szervező a pályázat benyújtására.

A jelölés szövegében a következő adatoknak kell szerepelnie:

- a vállalat, vállalkozás neve, székhelye (csak magyarországi székhelyű és működésű, itt adózó cégek jelölését fogadjuk),
- fő tevékenységi köre,
- éves forgalmának nagyságrendje,
- a vállalkozás kora (legalább három éve működő pályázhat),
- első számú vezetőjének, valamint kapcsolattartójának neve, elérhetősége (telefon, e-mailcím),
- egy rövid, hivatalos jelölési nyilatkozat az aláírásra jogosult aláírásával.


Elvárások a pályázóktól:

- A vállalat, cég felelős gondolkodásmódról tesz cselekedetein keresztül tanúbizonyságot.
- Felelősséget vállal a munkatársaiért, az üzleti partnereiért, a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fenntartható fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javításáért.
- Tetteit nem a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
- Környezete (szűkebb tágabb, emberi, természeti, üzleti) érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát, illetve be tudja illeszteni cselekedetinek célrendszerébe a fenntarthatóság globálisabb céljainak szolgálatát is.

Üzleti Etikai díjat csak egyszer lehet kapni. A díjjal embléma, logó viselésének jogosultsága jár együtt!

A díj odaítélésének első lépése a jelölés, melyet a Magyar Franchise Szövetség tesz meg.
A jelölés elfogadását követően maximum 5 oldalas pályázati anyag elkészítésével lehet pályázni. 

Díjat négy kategóriában osztanak: kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, multinacionális vállalat. Egy kategóriában több díjazott is lehet.

Szeptember 10-ig várjuk mindazon rendszergazda tagjaink jelentkezését, akik szeretnének elindulni a megmérettetésen.

Amennyiben szeretne elindulni a megmérettetésen, vagy bővebb információért hívja a 061/391 7313 telefonszámot, vagy írjon a info@franchise.hu email-címre. 

forrás: Magyar Franchise Szövetség



vissza a hírekhez


Kiemelt hírek

összes hír
Franchise Börze - Ahol tuti recepteket találhat egy sikeres vállalkozáshoz!
dátum 2018-01-10 idő 13:30

2018. február 1-én újra franchise kiállítást szervez a Magyar Franchise Szövetség.



Legolvasottabb hírek

összes hír


Franchise tanácsadás

További hírek

Turán nyitotta meg legújabb egységét a Stilianos Babauszoda.
dátum 2018-01-18 idő 17:17

2018. Január 15-én a Stilianos Babauszoda Franchise 7. egységeként kezdte működését a Stilianos Babauszoda Tura.

A Franchise Börzén kedvezménnyel lesz megvásárolható a Franchise Vállalkozás című könyv
dátum 2018-01-18 idő 16:35

A franchise iránt érdeklődők számára alapvető ismereteket tartalmazó olvasmány 25% kedvezménnyel lesz kapható a kiállítás helyszínén.

Hatalmas az érdeklődés a 10 év után újra megrendezendő Franchise Börze iránt
dátum 2018-01-17 idő 14:28

A Magyar Franchise Szövetség hiánypótló bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénye olyan sikeres, hogy már szinte az összes kiállítói stand foglalt.

Piacvezető robotgép forgalmazásához keres partnereket a Thermomix
dátum 2018-01-17 idő 12:39

A legintelligensebb robotgép immáron Magyarországon is elérhető.

Ezen túl magánszemélyek is hirdethetnek a Duna House honlapján
dátum 2018-01-16 idő 12:20

Március végéig bruttó 1990 forintért árulhat a nagyközönség házat, lakást, ingatlant, 30 napon át a Duna House honlapján.